|
Betörőbandát csíptek meg
MTI
2009. december 22., kedd 12:10
A budapesti és a Pest megyei rendőrség együttműködésével fogták el annak a csoportnak a tagjait, amely több mint 30 lakásbetörést követett el a fővárosban és a megyében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság észak-budai bűnügyi régiójának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Feró Attila alezredes elmondta: jelenleg 31 lakásbetörést írnak a bűnözői csoport számlájára, de a rendőrség gyanúja szerint ez a szám még nőni fog. A rendőrség őrizetbe vette, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a betöréssel gyanúsított kilenc embert, négyen - tippadók, sofőrök - szabadlábon vannak, egy nőt pedig még keresnek.
Mint hozzátette, a betörők minden esetben késő este hatoltak be idős, magatehetetlen emberekhez, s durva, erőszakos módon kényszerítették őket értékeik átadására. Az egyes helyszínekről 250-300 ezer forint készpénz és kisebb tárgyakat, ékszereket, mobiltelefonokat vittek el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
betoro, gyerek, iskola, tolvaj, rablas, lopas, betoro.tolvaj, kesel, autosuldozes, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, zsebtolvaj, utasok, 4-6-os villamos, nyomozók, Székesfehérvár, diákok, betörés, lopás, gitártok, Győri, kapitányság, táskatolvaj, kiugrott, emelet, lövöldözés, Tesco, fegyház, 2010, biztonsági őr, kórház, sorozattolvaj, Gyöngyös, szarka, rendőrség, pince, rajtaütés, Dunaújváros, Baunok-ügy, iratok, rablás, gyilkosság, ügyvéd, zálogház, ékszertolvaj, szalámi, behatolás, Miskolc, ékszerbolt, alagaút, Nagykanizsa, elfogás, ékszerrablás, Kecskemét, alagút, trezor, betörő, újkígyós, söröző, mobillopás, börtönbüntetés, Pécsi Ítélőtáblal,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|