Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bíróság előtt az emberrablással vádolt volt rendőrök
2007. január 29., hétfő 09:12
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon kedden kezdődik az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök pere. Az emberrablást azután követték el, hogy az egyik rendőr csempészcigarettát akart venni, de a dobozokban csak papírt talált.
A vádirat szerint a három volt rendőr - akiknek a szolgálati jogviszonyát az ügy kiderülésekor megszüntették - és öt civil még tavaly május 19-én csempészcigaretta értékesítésével kapcsolatban követett el emberrablást.
   
 
Az első rendű vádlott, N. István, egykori rendőr zászlós 300 ezer forintért vásárolt csempészcigarettát, de a dobozokban csak papírt talált. Becsapása miatt társaival együtt túszul ejtette a csaló eladó testvérét, és rajta keresztül próbálta visszakövetelni pénzét. A 300 ezer forint visszavitelekor az időközben értesített rendőrök lecsaptak a társaságra, négy tagját a helyszínen elfogták, majd a többieket is őrizetbe vették.
 
Forrás: origo.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier