Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Börtönbüntetés az MSZP-s alpolgármesternek
MTI / index
2010. április 15., csütörtök 09:16
Három év tíz hónap börtönre és a juttatott 17 millió forintos kenőpénz visszafizetésére ítélte a Fővárosi Bíróság szerdán Kaszab Csabát, Kőbánya egykori MSZP-s alpolgármesterét üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt.

Értesüléseik szerint a volt alpolgármester elérte az önkormányzatnál, hogy el nem végzett felújítások után fizessenek. A számlákat kiállító vállalkozás 17 millió forintot utalt át az alpolgármester érdekeltségébe tartozó egyik cégnek.

Galajda Ágnes bíró az ítélet indoklásában azt mondta: a passzív vesztegetők tette minden korrupciós cselekmény közül a legsúlyosabbnak tekinthető. Az MSZP X. kerületi frakcióvezetőjét és alpolgármesterét korábban már elítélték. A bíróság 2007-ben első fokon, majd 2008-ban másodfokon is bűnösnek találta vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében Kaszab Csabát.

A volt X. kerületi alpolgármestert vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolták meg 2005-ben, amiért 17 millió forint kenőpénzt kapott egy építési vállalkozótól, cserébe azért, hogy Kaszab munkát szerzett neki. A politikus tavaly ősszel – az elsőfokú ítélet után – lemondott a kőbányai képviselő-testületben betöltött mandátumáról.

A bíróság szerint a vállalkozó még 2000 nyarán megkereste Kaszabot, és arra kérte, hogy szerezzen neki építési megbízást. Kaszab ezután a rendelkezésre bocsátotta azoknak a társasházaknak a címét, amelyek tervezett felújítási költségei a legmagasabbak voltak. Megállapodtak abban, hogy ha a vállalkozó megkapja a munkákat, az utánuk járó díjak felét visszautalja a politikusnak.

A vállalkozó vélhetően azért tett feljelentést egykori jó ismerőse ellen, mert egy korábbi büntetőeljárásban nyomozás indult ellene. Akkor a férfi a Kőbányai Vagyonkezelőnek okozott 30 millió forintos kárt megfizette, és Kaszab Csaba nevét sem említette meg. Később – egy, korábban az [origo] birtokába került ügyészségi irat szerint – a vállalkozó összeveszett a jelenlegi alpolgármesterrel, és szóvá tette neki, hogy “ő is benne volt a cégével együtt”.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier