|
Buliból verték bedrogozott svájci tinik a német járókelőket
FH
2010. március 09., kedd 14:16
Münchenben bíróság elé állítottak három svájci állampolgárságú tizenévest, akiket gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolnak. A három 17 éves svájci fiatal tavaly júliusban iskolai kirándulásukon, Münchenben egy parkban részegen és bekábítószerezve járókelőket támadtak meg. Öt embert vertek meg brutálisan, egyik áldozatuk mozgássérült volt.
A svájci, 17 éves fiatalok 2009 júliusában, a müncheni osztály-kirándulásukon egy parkban lerészegedve és marihuánát szívva először három munkanélküli férfit vertek meg - egyik áldozatuk mozgássérült volt. A tizenévesek ezután egy járókelőt, egy 46 éves biztonsági ügynököt támadtak meg, aki fejsérüléseket szenvedett az incidensben. Végül a három erőszakos svájci tinédzser egy bolgár állampolgárságú diákra támadt rá.
A német ügyészek szerint a megtámadottak közül a legkevesebb ketten akár bele is halhattak volna elszenvedett sérüléseikbe. Amikor letartóztatták őket, a svájci fiatalok csak annyit mondtak a történtekről, hogy buliból, illetve szórakozásból támadtak áldozataikra. Ítélet májusra várható az ügyben - ha a bíróság bűnösnek találják őket, a svájci fiatalokat akár 10 éves börtönbüntetésre is ítélhetik Németországban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
öngíilkosság, bérgyilkos, svájc, forint, svajci, frank, deviza, hitel, chile, svajc, foci vb, vb, foci, spanyol, bank, lopás, hsbc, penzszallito, tolvaj, federer, tenisz, zavargas, Prince, Svájc, Koncert, Zene, jegyeladás, brutális, kutya, kivégezték, Jászberény, brutális gyilkosság, brutalis, csaladon, beluli, eroszak, Jobbik, Gárda, Tüntetés, Rendőrség, Brutális, Terror, Verés, Verekedés, Mobiltelefon, Erőszak, Tinédzser, Felmérés, Kilátástalanság, tinédzsererőszak, bűnügy, támadás, erőszak, szkinhed, fesztivál, afganisztán, katona, szomália, haláleset, háború, budapest, bárd, karó, mangalica, elvérzett, baleset, szamurájkard, rendőrök, cápa, sérülés, USA, kosárlabda, verekedés, eltiltás, tanár, diák, pedofília, vádak, gumilövedék, szerelmi, dráma, rendőr, siófok, nok, verekedes, internet, bantalmazas, gyerek, csaladi, rendor, tamadas, egyenruha, hoki, magyar, mjsz, orvos, halal, mutet, baba, mento, tamad,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|