|
Egy dílert és hét fogyasztót állítottak elő
CSONGRÁD MRFK SAJTÓSZOLGÁLATA
2009. július 03., péntek 14:47
Egy kábítószer terjesztéssel és hét fogyasztással gyanúsítható kisteleki lakost állított elő tegnap késő esti órákban a Kisteleki Rendőrkapitányság egy közúti ellenőrzést követően. A kisteleki járőrök a város külterületén vontak intézkedés alá egy személyautót, melyben ketten utaztak.
A jármű átvizsgálása során került elő egy pénztárca benne kábítószer gyanús anyaggal. A sofőr ruházatában szintén volt marihuána. Vele kapcsolatban a terjesztés gyanúja is felmerült, amit a későbbi nyomozati cselekmények meg is erősítettek.
A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai a két fiatal férfi mellett további hat személyt állítottak elő az este folyamán a beszerzett adatok alapján, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak azzal, hogy kábítószert fogyasztottak.
Az elvégzett immunkémiai gyorstesztek a gyanút igazolták is. A házkutatások során további kábítószer gyanús növényi törmelék került elő, amit a rendőrök lefoglaltak. A kihallgatások során valamennyi gyanúsított beismerő vallomást tett. Ellenük a büntetőeljárás szabadlábon hagyásuk mellett folyamatban van.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, lopás, ittas, polgármester, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, baleset, áldozat, kamion, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, lebukott, bőrbetegség, eltűnt, szökés, fiatalkorú, részeg, sikertelen vizsga, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, kutya, viadal, gyurcsány, szakdolgozat, cipő, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, olimpia, gyülekezési tilalom, London, ORFK, bírság, egészségügyi-doboz, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Noah Wyle, Vészhelyzet, Carter doktor,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|