Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Élete végéig fegyházban marad az ózdi kettős gyilkos
hvg.hu
2011. szeptember 14., szerda 14:34
A Legfelsőbb Bíróság fenntartotta az ózdi kettős gyilkos életfogytiglani ítéletét.

Élete végéig fegyházban kell maradnia az ózdi kettős gyilkosnak, miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította a jogerős ítélet minősítését vitató felülvizsgálati kérelmet - közölte szerdán Szűcs Péter, az LB szóvivője. Taliga Ádámot előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt ítélte a bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Az LB döntésével lényegében helybenhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság és a Debreceni Ítélőtábla hasonló, 2010 májusi, illetve novemberi döntését. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Taliga Ádám 2008. szeptember 24-én munkahelyének telephelyére csalta a vállalkozót, majd megölte, mivel hárommillió forinttal tartozott a férfinek. Azzal azonban nem számolt, hogy a hitelező magával viszi 9 éves kislányát, aki a kocsiban várakozott. Amikor a férfi meglátta a gyermeket, őt is a műhelybe hívta, majd hátulról fejbe lőtte.

A kislányt egy környékbeli völgyben rejtette el, a vállalkozó holttestét pedig egy medencébe dobta, amiről azt hitte, savat tárolnak benne, és így sikerül eltüntetnie az áldozatot. A tárolóban azonban víz volt, így a nyomozás során megtalálták a holttestet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier