|
Elfogták az autótolvaj bandát
police.hu
2010. június 09., szerda 15:23
10 autót lopott el és mintegy 30 milliós kárt okozott a lefülelt autótolvaj banda
Az ügyben a rendőrök előzetes információszerzést követően eljutottak H. Richárdhoz, akit 2010. június 1-jén 0 órakor a Budapest II., Tárogató utcában tetten értek, amint társával egy nagy értékű személygépkocsit tulajdonítottak el. A kollégák a 40 éves H. Richárdot a helyszínen elfogták, míg társának, a 33 éves S. Istvánnak sikerült elmenekülnie, azonban körülbelül 2 óra múlva egy IX. kerületi lakásban már őt is elfogták. A megtartott házkutatások során a rendőrök több tucat vezérlőegységet, zárfeszítőt, speciális indítókulcsot, és további gépjárművek nyitásához és indításához szükséges eszközöket foglaltak le.
Az egyik férfi az eljárásban beismerő vallomást tett, így a nyomozás adatai és a férfi vallomása alapján az ügyben összesen 10 gépjárműlopás bűncselekményt sikerült beazonosítani, melyet a két elfogott férfi együtt követett el. A lopásokkal okozott kár körülbelül 30 millió forint. A gépjárműlopásokat Budapest I.,II.,III.,XI.,XIV. és XX. kerületében követte el a két gyanúsított.
A beszerzett bizonyítékok alapján beazonosításra került az orgazda, 42 éves E. Géza is, aki a nála tartott házkutatás megkezdésekor megkísérelt elmenekülni, azonban háza tetején a nyomozók elfogták. Az ingatlanban a rendőrök több tonna járműalkatrészt, körülbelül 100 légzsákot és több száz darab olyan egyedi azonosításra alkalmas tárgyat találtak, melyek a gyanú szerint gépkocsi lopás elkövetéséből származnak. A későbbi szakértői vizsgálatok alapján további gépkocsi lopások azonosítása várható. Az ügyben a további eljárást H. Richárd előzetes letartóztatása mellett, S. István szabadlábon hagyása mellett, velük szemben jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, míg E. Géza előzetes letartóztatása mellett, vele szemben jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK Dél-budai Bűnügyi Régiója folytatja le.
Eddigi hozzászólások:
| Dés Márton - 2010-06-10 14:57:26 |
Áldozat vagyok és szeretném megtudni hol lehet megnézni meg van e még vagy már szétszedték? Ha tud valaki valami okosat nagyon várom az ötleteket. Tisztelettel egy Citroen C4 volt tulaj
|
| Weisz Mihályné - 2010-06-21 09:09:14 |
Tisztelettel érdeklődnék, hogy hol lehet többet megtudni az eltűnt autókról a miénket is ellopták az I. kerületben egy fekete Seat Ibizát
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dopeman, Himnusz, nemzeti jelkép, felmentés, csalás, Pápa, autófelvásárlás, hitelátvállalás, rendőrök, fagy, hajléktalan, körözött, elfogatás, BRFK, elfogatóparancs, Vértesszőlős, lakáztűz, életmentés, kazán, Hódmezővásárhely, rendőrség, rablás, airsoft, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, támadás, idős asszony, Kesznyét, brutális, érszűkület, vakcina, oltás, kuruzslás, Horváth István, életvitel, titkos, vizsgálat, ellenőrzés, Készemléti Rendőrség, kutyások, Borsod, kutyavezető, Győri, kapitányság, táskatolvaj, kiugrott, emelet, Oroszlány, betörés, elfogás, gyilkosság, bakonycsernye, almásfüzítő, személyautó, vonat, ütközés, közlekedés, baleset, 2011, magyarcsanád, kihűlés, rosszullét, riadó, készültség, kormány, tanácskozás, kisebbség, multikulturális, rendőrautó, karambol, 86-os út, lakástűz, Miskolc, vezetékek, hiba, kislány, áldozat, kecskefej, levágott, Fidesz iroda, Sopron, online aukció, internetes vásárlás, lopás, pince, rajtaütés, Dunaújváros, Gyenesi, rendőrség, gyanúsított,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|