Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elfogtak egy gázórákat megrendelésre visszatekerő férfit
MTI
2011. június 30., csütörtök 10:00
Elfogott a rendőrség egy férfit, aki megrendelésre visszatekerte a gázórák számlálóját - mondta el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Pásztorné Kovács Ágnes közölte: a mérőberendezéseket manipuláló büntetlen előéletű kenderesi férfi közel két éven át hamisította meg a gázórák állását Kisújszállás, Karcag és Kenderes térségében. Becslések szerint a férfi több millió forint kárt okozott a szolgáltatónak tevékenységével.

A karcagi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya június 28-án rendelt el nyomozást a férfi ellen csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ennek során eddig több mint két tucat esetet sikerült rábizonyítani, és az is kiderült, hogy a tettes megrendelésre tekerte vissza a gázórákat, köbméterenként 50 forintos egységáron – mondta a főhadnagy.

A büntetőeljárás során a megrendelőket gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség, hiszen cselekményükkel ők is csalást követtek el. Az érintetteknek ráadásul a büntetőjogi felelősségre vonás mellett számolniuk kell azzal is, hogy a gázszolgáltató bírsággal sújtja majd őket - közölte Pásztorné Kovács Ágnes.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier