|
Elhurcolták és prostitúcióra akarták kényszeríteni
MTI
2008. november 28., péntek 06:50
Személyi szabadság megsértésének bűntette megalapozott gyanújával eljárást indítottak egy nyíregyházi család ellen; a házaspár és lányuk egy nőt elhurcoltak és külföldi prostitúcióra akarták kényszeríteni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az eddigi adatok szerint a 37 és 38 éves házaspár, valamint 17 éves lányuk szerdán a nyíregyházi Alma utcában kocsiba tuszkoltak egy általuk ismert 20 éves nőt, majd lakásukra vitték - mondta Fülöp Gergely.
A százados tájékoztatása szerint az elhurcolt nőt fenyegetéssel arra akarták kényszeríteni, hogy külföldön prostituáltként tevékenykedjen. A nőt végül elengedték, a sértett pedig feljelentést tett.
Fülöp Gergely hozzáfűzte: a feljelentő ellen folyt már eljárás tiltott kéjelgés miatt, s a nő elmondása szerint külföldön is tevékenykedett korábban utcalányként, szintén kényszerből. A szóvivő megemlítette, hogy a szabadlábon védekező gyanúsítottak nem tettek vallomást az öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűnügyben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fiatalkorú, gyermekbántalmazás, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, Mol, Pakisztán, börtön.rablás, csalás, bűntény, szudán, UNAMID, ENSZ, békefenntartó, emberrablas, tusz, valtsagdij, nyugdij, borton, emberrablo, afrika, magyar, ferihegy, legikozlekedes, EmberrablásŐrizet, ital, számla, bűncselekmény bíróság, prostitúció, tárgyalás, Olaszország, maffia, kurva, Strauss-Kahn, szexbotrány, nemi erőszak, szökés, bűnügy, kínzás, Keleti györgyi, tárgyalás, elraboltak, banda, kitoloncolták, bűncselekmény, körözés, szexuális, ítélet, büntetés, borsod,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|