Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elmeorvost rendeltek ki a horogkeresztes fóti festegető ügyében
Független Hírügynökség
2009. oktober 27., kedd 09:55
Elmeorvos szakértővel kell megvizsgáltatni azt a férfit, aki az elmúlt időszakban különböző önkényuralmi jelképeket festett fel templomokra, falakra, az önkormányzat épületére és buszmegállókra Fóton. Mikor a református templomra került sarló-kalapácsos képek még augusztus végén felkerültek az internetre, sajtóhírekben politikai színezetet kapott az eset. Azóta kiderült, hogy a zavart férfi ugyanazzal az akrilfestékkel horogkereszteket is pingált.

Augusztus végén Fóton a református és a római katolikus templom kerítésére is sarló-kalapácsos képeket festett valaki. A rendőrség eljárást indított. Később, október 9-én elfogtak egy férfit, aki buszmegállókra horogkereszteket festett. Kiderült, hogy ugyanazt a festéket használta. Az elfogott férfi nem is tagadta, hogy ő festette az önkényuralmi jelképeket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint elmeorvos szakértőt kellett kirendelni a férfi ügyében.

A Független Hírügynökség információi szerint a férfi azt is elmondta a rendőröknek, hogy szándékosan olyan helyre festette a képeket, ahol sokan láthatták. Szerinte ugyanis vannak, akik nála jobban élnek - ezeket nemzetiségi és vallási alapon különböztette meg -, de van egy párt, amely megoldaná a gondokat. Azért festette fel a jelképeket a falakra, mert szerinte ezzel azt jelezte, hogy más pártra kell szavazni, mint amelyik most van kormányon. A férfi zavartan beszélt, ezért rendeltek ki elmeorvos szakértőt. Ezeket az információkat a rendőrség nem kommentálta.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier