Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben maradhat Hunvald György
MTI
2009. november 11., szerda 13:05
Februárig előzetesben maradhat Hunvald György, miután az ügyészség az erzsébetvárosi MSZP-s polgármester csütörtökön lejáró előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására tett indítványt – mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A lap szerdai cikkében a szóvivő ismerteti azt is: a nyomozati bíró még nem döntött az indítványról, de ha helyt ad annak, Hunvald György 2010 február 12-ig marad előzetesben. Akkor lesz éppen egy éve, hogy idén február 10-i őrizetbe vétele után elrendelte a bíróság ellene a szigorúbb kényszerintézkedést.

Október elején a bíróság meghosszabbította a polgármestert érintő, a VII. kerületi ingatlanpanamák gyanúja miatt indított nyomozás nyomozati határidejét – ez is jövő februárban jár le.

Hunvaldot hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják kerületi ingatlanok bérbeadása és értékesítése kapcsán.

Eközben továbbra is vita folyik arról, jár-e Hunvaldnak a polgármesteri díjazás, miközben feladatait nem tudja ellátni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier