Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Eltűntként keresték, halálhírét keltették, majd előkerült
KEM RFK Sajtószolgálata
2009. július 08., szerda 13:14
Több mint 40 rendőr, polgárőr, vadász és más társszervek munkatársai keresték azt a 65 éves pilismaróti asszonyt, akinek eltűnéséről július 1-én szerzett tudomást az Esztergomi Rendőrkapitányság. A fiai jelentették be, hogy édesanyjuk nem jött haza a gombászásból.

A történet szerint a család június 30-án délután indult el az erdőbe. Szokásos program volt ez nálunk, jól ismerték a környéket. Mindenki másfelé indult, a néni egyedül vágott neki az ösvénynek. Két napig várt a család, hogy hazatérjen az asszony, majd a testvérpár a Rendőrséghez fordult segítségért.

Azonnal felállítottak egy kutatócsoportot, akik a néni keresésére indultak. Közben egy másik csapat a falubelieket kérdezgette, nem láttak-e vagy nem hallottak-e valamit az asszonyról. Hárman is állították, hogy július 1-én találkoztak vele a faluban. A rendőrök azonnal leállították a kutatást az új fejlemények miatt.

Elsőként az asszony fiait kérdezgették. A fiatalabbik testvér zavartan viselkedett mikor a rendőrökkel beszélt. Összefüggéstelen beszéde között aztán elhangzott ez mondat: „nem nagyon kell keresni, mert összeveszett a bátyámmal, aki bántotta”.

Az ügyet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vette át, mert egyre alaposabb volt a gyanú, hogy a néni gyilkosság áldozata lett. Újabb meghallgatások következtek és a házat is átkutatták a nyomozók. A konyhában vérmaradványokat találtak. A veszekedés okára is fény derült. A fiatalabb testvér elmondta, hogy bátyja és édesanyja az ételen veszett össze. A néni ismét nem főzött, vagy nem azt, amit fia kért. Emiatt rántott kést és szúrta meg édesanyját a 39 éves B. Mihály.

Ismét egy többórás kutatás kezdődött hajnalban, de ezúttal már egy holttestet kerestek a nyomozók. Tüzetesen átvizsgálták a házat és környékét, de nem találtak olyan nyomot, mely közelebb vitte volna őket az áldozathoz. A gyilkos eszközt elmosta az elkövető, ezért a rendőrök valamennyi szúrásra alkalmas tárgyat lefoglalták és továbbították a szakértőknek. .

Nem volt egyszerű dolguk a nyomozóknak, a gyanúsítottak kihallgatása során szinte óráról órára változott a történet. A fiatalabbik testvér csak azt a helyet tudta megmutatni, ahová testvérével közösen elvitték édesanyjukat. Az ásásban ő már nem segédkezett, otthon várta, hogy bátyja visszatérjen. Ő pedig nem beszélt.

Újabb kutatást szerveztek a megyei bűnügyesek szerdára. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a gyanúsított a közeli patakparton ásta el édesanyját. Egy ásót is lefoglaltak a nyomozók, melyen iszapmaradványt talált. A kutatásból nem lett semmi, kedden este az egész akciót lefújták, a történet ugyanis nem várt fordulatot vett. Előkerült a néni, élve. 6 napig bóklászott az erdőben, testéből mintegy 50 kullancsot szedtek ki a kórházban. Ezen kívül és néhány felületi horzsoláson kívül más baja nem esett. Mivel az asszony korábban agyvérzésen esett át nehéz vele kommunikálni. Nem tudja, hogy került az erdőbe, mit csinált ott majd egy hétig.

Az ügynek itt még nincs vége, a nyomozóknak számos kérdést kell még tisztázniuk. Elsősorban azt, hogy valójában mi történt június 30-án. Tisztázni kell azt is, hogy a szakértői vélemények megérkezéséig szükséges-e fenntartani a testvérek előzetes letartóztatását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier