Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Emberölés Békés megyében
police.hu/ MTI
2011. augusztus 30., kedd 11:09
Meggyilkoltak egy 39 éves gerendási nőt; a tettest őrizetbe vették - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2011. augusztus 29-én, hétfőn 19 óra 30 perc körüli időben érkezett bejelentés egy Csorvás külterületén elkövetett emberölésről. A hívást követő rendőri intézkedések során a bejelentő által megjelölt helyszínen, a Csorvás és Gerendás közötti út melletti füves területen egy holttestet találtak.

A bejelentés tartalma, valamint a holttest megtalálásának körülményei is arra utaltak, hogy a 39 éves gerendási nő bűncselekmény áldozata lett. Ezt követően rövid időn belül, hétfőn este elfogták és őrizetbe vették az emberölés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves csorvási fiatalembert. Kihallgatása során a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a történtek tisztázása érdekében igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja az emberölés valamennyi körülményét, és előterjesztést tesznek az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására. A történtekről részletesebb tájékoztatással a főkapitányság a nyomozás jelenlegi, kezdeti szakaszában nem tud szolgálni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier