Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Emberöléssel is gyanúsítják a rablókat
MTI
2009. december 29., kedd 13:30
Egy arab pénzváltó megölésével is gyanúsítják azoknak a zömmel a fővárosban elkövetett fegyveres rablásoknak a tetteseit, akiket Vas megyei rendőrök közreműködésével fogtak el decemberben, közölte keddi sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya.

A rablásokat a nyomozás eddigi adatai szerint négyen követték el, közülük ketten vettek részt a jordániai pénzváltó, Qasen Hasan megölésében és kirablásában november 5-én Budapesten, a Baross utcában - mondta a főkapitány. A nyomozati adatok szerint a többszörösen büntetett előéletű H. J., 34 éves mosonmagyaróvári lakos gyanúsítható az emberöléssel. A részleteket ismertetve a főkapitány elmondta: a sértett óvodába vitte a gyermekét, éppen autójához indult vissza, amikor az elkövető mellé lépett, és leadta rá a halálos lövést. A támadó magával vitte az áldozat irattáskáját, amelyben készpénz is volt, de nem maradt ideje átkutatni a ruházatát, amelyben csaknem 50 millió forintot találtak később a nyomozók. Halmosi Zsolt tájékoztatása szerint a nyomozás során megállapították azt is, hogy H. J. bűntársa, aki autójukat vezette, nem tudott arról, hogy a férfi a pénzváltó megölésére készül, a bűncselekményről csak annak megtörténte után szerzett tudomást.     

 

A jelenleg is folyamatban lévő nyomozás eddigi adatai szerint a négy fővárosi fegyveres rabláson, valamint a két Hegyeshalomban és egy Kőszegen elkövetett rablásokon túl a lukácsházi takarékszövetkezet sérelmére elkövetett fegyveres rablás elkövetésével is a Szombathelyen fogva tartott bűnbanda tagjait gyanúsítják. Elsősorban pénzváltóhelyeket, játéktermeket, valamint kisebb takarékszövetkezeti és bankfiókokat raboltak ki, durván bántalmazva több esetben is a sértetteket. Két helyszínen is belelőttek a biztonsági őrbe, noha semmiféle ellenállásba nem ütköztek - emelte ki a főkapitány. A bűncselekmény-sorozat részleteiről december elején egyszer már tartottak sajtótájékoztatót a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, azóta derült fény azonban a jordániai pénzváltó megölésének, illetve a lukácsházi takarékszövetkezet sérelmére elkövetett fegyveres rablás körülményeire. A rendőrség szerint a további nyomozás során még más bűncselekményeket is feltárhatnak majd, illetve a felderített elkövetői kör is tovább bővülhet. Továbbra is keresik például azt a személyt, aki a Vas megyei fegyveres rablások tippadója lehetett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier