Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Falfirkálók elfogásáról
Debreceni RK
2009. május 07., csütörtök 09:29
Az elmúlt éjjel a Thomas Mann utcán két férfi falakat, erkélyeket firkált össze, ellenük rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztünk eljárást. 2009. május 06-án 02.45 órakor bejelentés érkezett a Rendőrség ügyeletére, mely szerint a Thomas Mann utcán két férfi - akik közül egyikük fehér baseball sapkát viselt - a falakat és az erkélyeket firkálják.

A helyszínre irányított járőrök a Thomas Mann utcán parkoló gépkocsik között két fiatalemberre lettek figyelmesek, akik a járőrautót meglátva kis időre megtorpantak, majd sietősen továbbindultak. A járőrök igazoltatás alá vonták a két férfit, illetve megkeresték a közelben lévő bejelentőt. A bejelentő egyértelműen felismerte a két férfiban a korábban közelben graffittizőket.

A két férfi előállításra került, közben a bűnügyi helyszínelők megkezdték tevékenységüket.

Az egyik épület 10 x4 méteres falfelületét fekete festékkel az ismeretlenek teljesen telefújták, valamint a közeli ház egyik földszinti erkélyének üvegére 3 db 50x50 cm-es jelet rajzoltak. A festékszag erősen érződött, minden rajzolás láthatóan friss volt. A parkoló autók között egy piros szövet szatyrot találtak, melyből 3 festékszóró flakon látszott ki, valamint 1 fekete válltáskát, melyből a későbbiek során további két festékszóró spray került elő.

A 21 és 16 éves férfitől a ruházatátvizsgálás során további filctoll és 2 festékszóró kupak került elő.

A két férfi ellen korábban már hasonló bűncselekmény miatt folyt eljárás. Jelenleg rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztük ellenük eljárást.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier