|
Fegyőr rabolta ki a szórakozóhelyet
hir24.hu
2012. január 02., hétfő 13:06
Egy börtönőr rabolta ki az egyik kalocsai szórakozóhelyet, még november végén. A férfi rossz anyagi körülményeire hivatkozott.
A baon.hu beszámolója szerint november 22-én este 7 óra körül egy fekete ruhába öltözött férfi tért be a nonstop nyitva tartó szórakozóhelyre, a Miskei úti Blue 13 drinkbárba. Fekete sapkát és kapucnis pulóvert viselt, az arcát fekete sállal takarta, fekete kesztyűs kezében pedig egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetett.
Földre parancsolta a drinkbárban tartózkodó két vendéget, az alkalmazottaknak pedig átnyújtott egy nejlonszatyrot, és a fegyverrel fenyegetve őket a bevételt követelte. Többszázezer forinttal menekült el a helyszínről.
A rablásról négy kamera készített felvételt, ez nagyban segítette a nyomozást. Mivel a férfi az Állampusztai Börtön egyik fegyőre, az eljárást átvette a kecskeméti nyomozóügyészség. Harmincadikán vették őrizetbe, egy nappal később már előzetes letartóztatásba helyezték. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője a lap információit megerősítve elmondta: a férfi anyagi nehézségeivel magyarázta tettét. re hivatkozva hajtotta végre a rablást.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
börtönőr, Szerencs, támadás, elítélt, tanár, pedofília, verés, iskola, börtön, bántalmazás, elitélték, borton, gyilkossag, emberoles, ElektromosSokkolóFloridaBörtön, halál, tököli bortön kábítószer, Zuschlag János Zuschlag-ügy, Mór Bűnügy, Kajzer DezsőAntal, Örményes, gránátok, bomba, lőszerek, vasút, Székesfehérvár, rablás, támadó, kenyérvágó, kormányőr, taxi, lövöldözés, bíróság, halálbrigád, amerikai katona, afgánok, gyilkolás, rendőr, főtörzsőrmester, ítélet, Velencei-tó, baleset, vízirendőr, hajó, vitorlás, M1-es autópálya, megemlékezés, tiltás, elhunyt rendőr, afganisztán, katona, sérült, meghalt, lift, kórház, lelőtte, jeges tisza, megmentett, pénzváltó, rendőrök, mentők, keleti pályaudvar, ütőér, alsóörs, rendőrgyilkosság, gépfegyver, haláleset, háború,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|