|
Fegyveres embercsempészek
havariapress
2009. március 25., szerda 08:00
Fegyvereket, szamurájkardokat és kábítószereket is találtak a rendőrök annál a hat embernél, akiken embercsempészet gyanújával ütöttek rajta ma hajnalban Kisvárdán és több környező településen - értesült a HavariaPress.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán kora reggel összesen tizenegy helyszínen tartottak rajtaütésszerű házkutatást a kisvárosban és a környező településeken. Mivel számítani kellett arra, hogy a veszélyes bűnözőknél fegyverek lehetnek és ellenállást tanúsíthatnak, a rajtaütésbe a nyomozók bevonták a megyei Bevetési Szolgálat munkatársait is. Az akcióban összesen öt férfit és egy nőt állítottak elő, akiktől gázpisztolyokat, szamurájkardokat, és amfetamin-tartalmú tablettákat is lefoglaltak. A rendőrség gyanúja szerint a most elfogott gyanúsítottak tavaly ősz óta többször csempésztek hazánkba Ukrajna felől - jó pénzért - moldáv állampolgárokat. Az eljárás korábbi szakaszában három személyt már elfogtak, akik közül ketten jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, s az újabb információk alapján fogták el ma reggel az ügy újabb hat gyanúsítottját.
Az akció egyik rajtaütése kapcsán egy belső vizsgálat is indult a megyei rendőrségen, egy tiszakanyári család ugyanis panaszt tett a rendőri intézkedéssel szemben. Az érintett telken ugyanis - amelyen egymás mögött két lakóház volt - az első lakóházban nem nyitottak ajtót a rendőri felszólításra, ezért a kommandósok betörték azt. Ezután derült ki, hogy ebben a házban a gyanúsítottnak csak a rokonai laknak, a gyanúsított maga pár perccel később a telken álló másik házból került elő. A betört ajtó miatt a házban lakók panasszal éltek az intézkedéssel szemben, az ügyben ezért belső vizsgálatot rendeltek el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, ár, dragon, állomás, nasa, ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új, lebegő ágy, otthon,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|