|
Fegyveres rablás volt egy kecskeméti takarékszövetkezetben
MTI
2009. július 22., szerda 13:55
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt az ismeretlen férfit, aki nem sokkal szerda dél előtt egy pisztolynak látszó tárggyal kirabolt egy kecskeméti takarékszövetkezetet közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Nyikos Tamás tájékoztatása szerint a harminc év körüli, 170 centiméter magas, izmos testalkatú férfi háromnegyed tizenkettő körül pénzváltás ürügyével lépett a Hoffmann János úti takarékszövetkezet pénztárához. Ám miután az ügyintéző az okmányait kérte, az elkövető egy fekete mappából maroklőfegyvernek látszó tárgyat húzott elő és a pénztárban lévő készpénzt követelte.
A bank munkatársa nem tanúsított ellenállást, átadta a bevételt, mellyel a férfi gyalog távozott a Malom Center irányába. A rendőrség forrónyomon indult el a rabló után. A helyi média bevonásával jelenleg is keresik a menekülőt, aki a személyleírások alapján sárga pólót, drapp hosszúnadrágot és fekete baseballsapkát viselt – mondta a sajtóreferens.
Nyikos Tamás az MTI kérdésére az elrabolt pénz összegéről nem nyilatkozott. Annak megállapítása még folyamatban van – fogalmazott.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lakástűz, Kecskemét, idős nő, bennégett, Mikulásgyár, adakozás, karácsony, cipősdoboz, verekedés, széklábbal verte, KTE, Ribánszky, Maynard, Loki, Magyar Kupa, TKE, MTK, ékszerrablás, zálogház, rablás, rendőrség, baleset, 5-ös főút.ittas, halálos, karambol, Hurghada, buszbaleset, Egyiptom, katonai repülő, An-26, sérülés, ittas vezető, bűnügy, garázdaság, szurkotó, ftc, NBI, labdarúgás, ZTE, Prukner László, gyermekeivel fajtalankodott, furcsa pénzmozgások, fidesz, kecskeméti sportklub, kecskemét, család, erőszak, bíróság, per, kábítószer, drog, halál, szívelégtelenség, tanár, diák, bezárni, őrizet, kísérlet, motor, teherautó, 52-es főút, beruházás, cég, Mercedes, gyár, állás, stoppolás, tolvaj, Szeged, nemi erőszak, török, letartóztatás, Pestszentimre, vonat, gépkocsi, FTC, Európa Liga, csapat, barátok közt, ECSET, gyilkosság, felmentés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|