Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Felakasztották a kutyát
police.hu
2010. május 31., hétfő 15:33
Kutyaviadalt akartak szervezni Ózdon

Állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság, Borsodnádasdi Rendőrőrse. Még 2010. február 22-én érkezett a bejelentés, miszerint az Arlót és Ózdot összekötő kerékpárút mellett egy aknában kutyatetemet találtak. A helyszíni szemle, illetve a szakértői vizsgálat során megállapították, hogy az ebet ismeretlen elkövetők felakasztották, majd a gödörbe dobták. Az Arlón végzett adatgyűjtések során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy néhány helyi fiú hozható kapcsolatba a cselekmény elkövetésével.

A fiatalkorúak meghallgatásuk során elmondták, hogy egy középtermetű, fekete korcs kutyát akartak összeverekedtetni egy Rotweiller ebbel, de az állatok nem bántották egymást. Többszöri próbálkozás után egyikük többször megütötte, majd felakasztotta az állatot, amit ezután az aknába dobott. Az arlói körzeti megbízottak hely és személyismeretének köszönhetően egy fiatalkorú fiút gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben, aki tagadta a cselekmény elkövetését

Ugyanekkor az a hír is szárnyra kapott, hogy tiltott állatviadalokat szerveznek az Ózd környéki településeken. Az Ózdi Rendőrkapitányságra az elmúlt időszakban azonban nem érkezett olyan információ, illetve bejelentés, mely mindezt alátámasztaná. Az ózdi rendőrök azonban várják a konkrét bűncselekmény elkövetésére vonatkozó esetleges állampolgári bejelentéseket

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier