Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Felfüggesztett az árammal védett házért
MTI
2011. szeptember 07., szerda 12:34
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a nyírmihálydi férfit, aki a 2009-es romagyilkosságok idején, támadástól tartva, árammal védte házát és családja biztonságát.

A 47 éves Bódi Gusztávot több emberen elkövetett emberölés kísérletében és lopás vétségében mondta ki bűnösnek a megyei bíróság, és halmazati büntetésül két év börtönre ítélte, a büntetés végrehajtását pedig négy év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottra 100 ezer forintos pénzmellékbüntetést, illetve 51 ezer forint értékben vagyonelkobzást is kiszabtak. A büntetett előéletű férfi a villanyóra használata nélkül vezette be házába az áramot, két drót kifeszítésével levezette kertjének végébe, és feszültség alá helyezte a rendszert.   

A bíróság kisebb eltéréssel a vádirattal egyezően állapította meg a tényállást. Eszerint a lakóházból - amelyben a férfi és élettársa, valamint öt kiskorú gyermekük lakott - 2006-ban kötötte ki az áramot a szolgáltató a mintegy 160 ezer forintos fizetési hátralék miatt. A férfi később a ház előtt futó légvezetékről bevezette a házába az áramot, és a gyanú szerint hűtőládát, számítógépet és más készülékeket üzemeltetett.

Bódi Gusztáv 2009-ben döntött úgy, hogy árammal védi meg házát és családját, mivel - mint a korábbi tárgyalásokon is elmondta - unokahúgát, Balogh Máriát a romákat ért támadásokban ölték meg Kislétán. A férfi ezért a kertjének végében egy faoszlophoz 17 méter hosszban feszített ki két acélhuzalt, az alsót a földtől 60 centiméter, a felsőt 110 centiméter magasságban, és áram alá helyezte őket. Erről azonban - az ítélet indoklásában elhangzottak szerint - csak a feleségének és az egyik fiának szólt. A férfin nem sokkal később egy házkutatáskor ütöttek rajta a rendőrök.

Az eljárás során Bódi Gusztáv beismerő vallomást tett, de mindvégig azt hangoztatta, hogy csak a családját akarta megvédeni az esetleges támadásoktól. A bíróság tényként fogadta el, hogy rokonának megtámadása miatt okkal félhetett a férfi és annak családja. A vádlott jogos védelmi helyzetben nem volt, az érzelmi motiváció azonban méltányolható volt a javára, mert valóban félelemben élhetett, de ez nem indokolta, hogy a védekezés ilyen módját válassza - hangsúlyozta Bálint Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában.

Az ítéletet az ügyész, valamint a vádlott és védője is tudomásul vette, így jogerőre emelkedett. Szerda délután hasonló ügyben tart tárgyalást a bíróság: a Nyírmihálydiban élő Bódi Aranka - akinek Bódi Gusztáv a nagybátyja - ugyanilyen indokkal és szinte ugyanezzel a módszerrel akarta megvédeni lakóházát. Az első olyan eset, amelyben valaki áramot vezetett a kerítésébe, és ezzel balesetet okozott, 2008 nyarán történt Kesznyétenben. Akkor egy 69 éves helyi férfi vezetett áramot a kerítésbe, hogy így védje terményeit. Három helybéli uborkát akart lopni a férfi kertjéből, pedig tudták, hogy áram alatt van a kerítés. Erre figyelmeztették is egymást, mégis mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A kesznyéteni férfit a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és szintén gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt egy év fogházbüntetésre ítélte két évre felfüggesztve.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier