|
Fémkordonok a Bíróság körül
MTI
2009. december 03., csütörtök 12:25
Jelentős erőkkel vonult ki a rendőrség csütörtökön a Legfelsőbb Bírósághoz (LB), s a fővárosi, Markó utca épületet fémkordonokkal zárta körbe az Erzsébet híd lezárása miatt Budaházy György ellen indult büntetőper felülvizsgálati eljárásának kezdete előtt.
A rendőrök a Szemere utca és a Stollár Béla közötti szakaszt fémkordonokkal lezárták. A kordonokon belül csapatszállító teherautókkal és autóbuszokkal érkezett rendőrök várakoznak, míg a Markó utca felőli főbejáratnál az útszakaszt kordonokkal teljesen lezárták - jelentette a tudósító a helyszínről.
Az épület körül, illetve a környező utcákban - ahol a rendőrség már reggel forgalomkorlátozásokat vezetett be - legalább 200 rendőr áll készültségben, néhány egyenruhásnál könnygázgránát kilövésére alkalmas fegyver is látható.
Szintén kordonokkal zárták le a Nagy Ignác utca és a Stollár Béla utca közötti szakaszt, azok mögött tucatnyi egyenruhás és kutyás rendőr áll készültségben. A tárgyaláson megjelent Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője is.
Az Erzsébet híd forgalmában még 2002-ben, egy hétköznap reggel okozott fennakadást leállított személygépkocsikkal néhány tucatnyi demonstráló. A Fővárosi Bíróság az ügyben egy évvel ezelőtt közérdekű üzem megzavarásának kísérlete miatt 30 nap közmunkára ítélte jogerősen Budaházy Györgyöt és öt társát. Ennek a büntetőügynek a felülvizsgálati eljárásában tart nyilvános ülést csütörtökön az LB.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Budaházy, Molotov, MSZP, terrortámadás, budaházy, bíróság, kóka jános, per, támadás, előzetes, rendőrség, letartóztatás, Budaházy György, Fővárosi ítélőtábla, házi őrizet, gaudi nagy, eljárás, itélőtábla, Budaházy györgy, gaudi-nagy tamás, exkluzív, györgy, börtön, budahazy, gaudi, jobbik, terror, magyarok, nyilai, gyorgy, nyila, targyalas, BudaházyGyörgy, Őrizetben, büntetés közérdekű munka, tüntetés Budaházy,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|