|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Gyöngyöspata: Meghaladta a 100 milliót a rendőrségi biztosítás költsége
MTI 2011. június 24., péntek 11:30
Már meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége - közölte Heves megye rendőrfőkapitánya a megyei önkormányzat pénteki ülésén.
Ormossy Attila képviselői kérdésre válaszolva hozzátette, hogy még a költségek növekedése várható. A főkapitány úgy fogalmazott, hogy a folyamatok pozitív irányba tartanak. Ez azt jelenti, hogy közbiztonsági szempontból eseménytelen volt az elmúlt időszak. Mint mondta, köszönhető ez annak is, hogy az állami szervek, minta jellegű projekteket indítottak el a térségben. Ezek megvalósítását segíti a rendőrség is - közölte Ormossy Attila. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a mintegy 2900 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Jobbik március 6-án demonstrációt tartott a községben; Vona Gábor a párt elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" zajlott a faluban. A Véderő elnevezésű szerveződés az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján ugyanakkor 267 roma asszony és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre. A feszültség ezt követően sem csökkent, április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. A helyszínről három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Időközben lemondott Tábi László, a település független polgármestere. A július 17-ére kiírt időközi választáson nyolcan indulnak a faluvezetői posztért, köztük ifj. Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka és Juhász Oszkár, a Jobbik helyi vezetője.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Gyöngyöspata, mezőőrök, falopás, sörétes, tömegverekedés.Gyöngyöspata, verekedés, garázdaság, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Eszes Tamás, öngyilkos, gyöngyöspata, Véderő, Eszes, holtan, közmunka, mintaprogram, romák, rendelet, titkoszsolgálat, vizsgálat, tömegverekedés, rendőrség, roma, támadások, véderő, Szijjártó, kiköltöztetés, roma, elköltözik, ablak, rendőrség, turulszobor, Bűnügy, rendőri csalás, nyomozás, brfk, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, schmitt, autó, védelem, testőr,
|
|