Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hal helyett rozsdás rakétát fogott
Független Hírügynökség
2009. június 10., szerda 08:51
Hatalmas halnak hitte először zsákmányát egy amerikai halász, aki egy rozsdás rakétát húzott ki a vízből. Az AFP keddi jelentése szerint a "különleges" zsákmányt a férfi a Mexikói-öbölben halászta, mintegy 80 kilométerre floridai Panama City partjaitól. Az éles lőszert a hajó fedélzetére húzta, és csak útja végén, egy hét után adta le a parti őrségnek. A kiérkező bombaszakértők megállapították, hogy egy beélesített levegő-levegő rakétáról van szó, amely rendkívül rossz, instabil állapotban volt, vagyis bármikor felrobbanhatott volna.

A halászbárka 37 éves kapitánya, Rodney Solomon szerint a Florida partjainak közelében kifogott rakétában egy lyuk volt. Ezért azt hitte, hogy a lőszer hatástalan. Így elrakta azt szuvenírnek, és folytatta a halászatot, ami még több mint egy héten át tartott.

Csak azután szerzett tudomást arról, hogy egy éles rakétával a fedélzetén hajózott, hogy 10 napos útja végén kikötött, és jelentést tett "különleges" zsákmányáról a hatóságoknak. Kiderült, hogy a halójába egy Sidewinder típusú rakéta került, amelyet vadászgépek használnak más repülőgépek megsemmisítésére.

A rakétát az amerikai hadsereg azonnal elszállította és hatástalanította. Állításuk szerint a rozsdás lőszer olyan állapotban volt, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna. A halász egyébként szerette volna hatástalanítás után megkapni a rakétát, ám a hatóságok elutasították a kérését.

A lövedéket a halász a Mexikói-öbölnek azon a részén "fogta", amelyet az amerikai hadsereg tesztelésre használ. A floridai hatóságok szerint hasonlóan különleges halász-zsákmányra már korábban, mintegy 15-16 éve is volt példa egyszer. A helyi halászokat a hatóságok arra utasították, hogy semmiféle lövedéket ne hozzanak ki a partra, hanem értesítsék őket annak pontos helyéről.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier