|
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépés
MTI
2010. augusztus 30., hétfő 14:57
Több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök három nap alatt az ország egészét érintő TISPOL-ellenőrzés során - közölte az ORFK.
A közlemény szerint az augusztus 24-26. közötti akcióban összesen 1530 rendőr vett részt, akik 11.227 sebességtúllépést regisztráltak. A megengedett legnagyobb sebesség nem megfelelő megválasztásán túlmenően egyéb közlekedési szabályszegések miatt 1.597 alkalommal kellett intézkedniük a rendőröknek. E jogsértések közül 1.049 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, míg a cselekmény súlyára és az elkövetés egyéb körülményeire tekintettel 548 esetben szabálysértési feljelentést tettek, illetve közigazgatási eljárást kezdeményeztek.
A TISPOL ((Európai Közlekedési Rendőrségek Együttműködése) éves ellenőrzési terve alapján az "European Operation Speed" közlekedésbiztonsági kampány ideje alatt alapvetően a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművekre, valamint a gyorsforgalmi utak leállósávján való haladással, illetve ottani megállással elkövetett szabályszegésekre koncentrálódott a figyelem.
Ennek oka, hogy a sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés, illetve a halálos és a súlyos sérüléssel járó balesetek fő oka - olvasható a közleményben. Évek óta az összes személyi sérüléses közúti baleset mintegy 25-30 százaléka, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig mintegy 40 százaléka vezethető vissza gyorshajtásra.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hurghada, buszbaleset, Best Reisen, gyorshajtás, rendszámtábla, kiskapu, trükk, KRESZ, bírságok, közút, büntetés, sebesség, korlátozás, autópálya, rendőrség, szűrés, juszt, eltusolt, villanyoszlop, baleset, meghalt, út, sebesseg, gyorshajtas, birsag, rendorseg, ross, brawn, ObjektívFelelősség9MillióGyorshajtás, DUnaújvárosRendőrBüntetésEnyhítés, GyorshajtásBírságVáltozás, bírság, kisfiú, szabálytalanságok, gyorshajtás traffipax, Gyorshajtás, pénzbírság, helyszíni bírság, elzárás, szabálysértés, börtön, hajléktalan elzárás, bírság, kormány, stílus, férfiak, alapszabályok, színek, Kisújszállás, szórakozóhely, nyitvatartás, szigorítás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|