|
Házi őrizetben egy szegedi bíró
hir24.hu
2012. január 24., kedd 08:15
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy szegedi bírót még december végén. Többek között vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel vádolják.
A Kecskeméti Városi Bíróság tavaly december 26-án helyezte előzetes letartóztatásba a szegedi bírót, ám az fellebbezett a döntés ellen. A Kecskeméti Törvényszék nyomozási bírója szerint a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, de ennek megakadályozásához a házi őrizet is elegendő.
November 30-án egy szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését kezdeményezte a Szegedi Nyomozó Ügyészség egy helyi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán. Az ügyészség hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a férfit és ügyvédjelöltjét. Az ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több százmillió forintos adócsalási ügyben felajánlotta segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta, néhány millióért el tudja intézni, hogy a férfi szabadlábra kerüljön.
A korrupciós ügyben, az eddig két szegedi ügyvéd ellen indult eljárásban az ügyészség eljutott egy mentelmi jogot élvező személyig, a Csongrád Megyei Bíróság egyik tanácsvezető bírájáig. Ezért a Szegedi Nyomozó Ügyészség a Legfőbb Ügyészségen indítványozta, hogy hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt függessze fel a mentelmi jogot a köztársasági elnök. A szegedi tanácsvezető bírót december 23-án őrizetbe vették. A rendszerváltozás óta magyar bíró ellen korrupció gyanújával nem indult eljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi bíró, előzetes, letartóztatás, korrupció, házi őrizet, lopás, fogolyszökés, Tasnádi Péter, előzetes letartoztatás, Geréb Ágnes, bába, otthon szülés, geréb ágnes, jogerős, meghosszabbították, tolvaj, háziőrizet, lebuktatták, DSK, tanács, szocialista, hagyó miklós, feleséggyilkos, rendőrség, Budaházy György, Fővárosi ítélőtábla, otthonszülés, bíróság, szülész, szeibert györgy, ámokfutás, gyilkosság, romnan, polanski, Hagyó, szóvivő, roman, eroszak, michael, douglas, cameron, koszi, klan, elozetes, emberoles, gyilkossag, bkv, volan, antal, attila, fekete, sereg, magyar, robert, ossejt,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|