Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ismét elfogtak egy uzsorást
MTI
2011. szeptember 19., hétfő 13:53
Újabb uzsorás ellen indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az ormosbányai gyanúsított uzsorakölcsönökkel a megfélemlített sértettek rászorult helyzetét használta ki. A nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte az MTI-vel: az uzsorás súlyos nélkülözésnek tette ki az egyébként is hátrányos helyzetű embereket és családtagjaikat. A kazincbarcikai rendőrkapitányság rudabányai rendőrőrse által bűnügyi őrizetbe vett 50 éves asszonyt a bíróság pénteken helyezte előzetes letartóztatásba. Hozzátette: a rendőrség uzsorabűncselekmény és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a nővel szemben.

Kitért arra, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított huzamosabb ideje több sértettel is aránytalan mértékű szóbeli szerződést kötött, eszerint a kölcsönadott pénz többszörösét kellett volna az adósoknak visszafizetniük. Egy helyi nő például 20 ezer forintot kért, később megadta, de az elkövető a kamatok fejében öt hónap múlva további 120 ezer forintot követelt még tőle.

A nyomozás során fény derült arra is, hogy az őrizetbe vett nő más adósát is súlyosan megfenyegette a családja kiirtásával, háza felgyújtásával. A házkutatások alkalmával a nyomozók számos bizonyítékot foglaltak le, előkerültek a tartozások nyilvántartására szolgáló füzetek is. Az ügy gyanúsítottja korábban önbíráskodás, garázdaság és könnyű testi sértés miatt volt büntetve - jegyezte meg Gaskó Bertalan.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier