|
Kábítószert találtak egy postai csomagban
MTI
2011. július 01., péntek 10:23
Két és fél kiló kábítószert találtak három postai csomagban a pénzügyőrök a napokban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Suller György Attila vám- és jövedéki szóvivő elmondta: minden, külföldről Magyarországra küldött csomag a NAV postaforgalmi szolgálati helyére érkezik vámkezelésre. A kockázatelemzés alapján végzett ellenőrzések során találták a kábítószert - tette hozzá.
A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök először egy Argentínából Magyarországra küldött csomagot ellenőriztek. A küldeményben különféle gombok voltak, de a súlyuk gyanús lett a vámosoknak. Ezért az egyik gombot szétbontották, és "gondosan becsomagolt fehér port" találtak benne.
A gombokban összesen fél kilogramm fehér por, az előzetes vizsgálatok alapján kokain volt, feketepiaci értéke mintegy hétmillió forint - írta a NAV.
Két másik csomagban is találtak "gyanús fehér port" a pénzügyőrök, ezekben összesen több mint két kilogramm metamfetamin volt.A NAV a kábítószereket lefoglalta, és eljárást indított.
A postaforgalmi szolgálati helyen a pénzügyőrök ebben az évben csaknem harminc alkalommal több mint harminc kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le - olvasható a NAV közleményében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csekkadó, sárga csekk, postai utalás, Nyergesújfalu, posta, rablás, betörés, potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, plágium, szakdolgozat, Szeged, fegyver, hajléktalan, gyémánt, királnyő, portré, közlekedés, húsvét, busz, menetrend, Győrújfalu, postás, kirablás, támadás, közmunka, borsod, 47 ezer, megélhetés, fizetés, Magyar Telekom, banki átutalás, kokain, milliók, tartozás, telefonszámla, postagalamb, kelet, érdeklődés, családon belüli erőszak, bántalmazás, aláírás, jelentkezési határidő, felvételi, továbbtanulás, fegyveres rablás, Miskolc, rendőrség, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, Posta, boríték, pénz, érték, lopás, dolgozók, Viszkis, szabadulás, Ambrus Attila, Barcelona, Real Madrid, foci, Jóban Rosszban, Csillagvirág, TV2, vezetők, hűtlen kezelés, eljárás, Fradi, OTP Liga, győzelem, drog, kábítószer, drogkereső, marihuána, bárányhimlő, facebook, vírusüzlet,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|