Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kamion rohant a házba
MTI
2010. augusztus 04., szerda 11:44
Hárman megsérültek abban a balesetben, melynek során egy kamion belerohant egy családi házba a 4-es főút mellett szerda hajnalban Fegyvernek-Szapárfalu belterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Tóth Tibor a helyszínen elmondta: a román rendszámú, fagyasztott áfonyát szállító kamion sofőrje beszorult a roncsba, őt a kisújszállási tűzoltók vágták ki a járműből, majd a mentők - az elsődleges információkkal ellentétben - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Utasának mindössze a szája repedt fel, őt a helyszínen ellátták - tette hozzá. Nem súlyos annak a nőnek az állapota sem, aki férjével együtt éppen a nyerges vontató által megrongált hálószobában aludt a baleset bekövetkezésekor - ismertette Tóth Tibor. Elmondta: az ütközéskor a ház gázvezetéke is megsérült, ezért elővigyázatosságból 200 méteres körzetben kiürítették a környékbeli épületeket. Ez az intézkedés összesen 18 ingatlant és 25 embert érintett, akik a gázművek szakembereinek kiérkezését és házaik átszellőztetését követően kora reggel visszatérhettek otthonaikba.

A helyszínen jelenleg a műszaki mentés előkészületeit végzik a szakemberek. Statikus irányításával aládúcolják a jó állapotú, ám megrogyott vályogépületet. A kamion ugyanis éppen egy tartófalat és egy mestergerendát döntött ki, így jelenleg a jármű beszorult utasfülkéje tartja egyben a házat - fogalmazott a tűzoltó alezredes.

A kép illusztráció

Tóth Tibor szerint a munkálatok előre láthatólag kora délutánig tartanak, a 4-es számú főútnak ezen a szakaszán jelenleg is teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat a településen keresztül tereli a rendőrség, az erre közlekedőknek mindkét irányból több kilométeres torlódásra kell felkészülniük.

Eddigi hozzászólások:
 Marci - 2010-08-05 14:05:17
  A cikkhez nem ez a kép tartozik.... Egy kisúji tűzoltó


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier