|
Kocsmázás után betörtek, de lebuktak a fiatalok
MTI
2009. szeptember 25., péntek 09:19
Néhány hét alatt két kocsmába, két üzletbe és egy lakásba tört be több százezer forintos kárt okozva három hódmezővásárhelyi fiatal; kettejüket a rendőrség őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
A csapat, amely egy csütörtöki házkutatás nyomán bukott meg, kocsmázás után járt betörni Hódmezővásárhelyen - áll a közleményben. A bűncselekmény-sorozat még augusztus közepén kezdődött. A 19 és 22 év közötti elkövetők minden bűncselekmény előtt közösen italoztak, majd eldöntötték, hogy hová törjenek be. Egy családi házból építési anyagot és ékszereket loptak el, később egy papírboltból vittek el számítógépet, erősítőt és irodaszereket, majd egy olajkereskedésből távoztak 200 ezer forint értékű műszaki cikkekkel. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozóinak a bejelentéseket követően végzett adatgyűjtés során került látókörébe egy büntetett előéletű, 20 éves helybeli fiatal, akinek a lakásán házkutatást tartottak, ami eredményre is vezetett. Előkerültek ugyanis olyan értéktárgyak, amelyek a korábbi bűncselekményekből származtak. A férfi előállítását követően részletes beismerő vallomást tett. A cselekmények végrehajtását két társa vállalta magára, míg a 20 éves gyanúsított figyelőként vett részt a sorozatban. A vallomások alapján a vásárhelyi nyomozók további bűncselekményekkel gyanúsították meg a csapatot, többek között egy maroslelei és egy kopáncsi kocsmabetöréssel is.
A kihallgatásokat követően a rendőrség őrizetbe vette őket, és pénteken az ügyészségen előterjesztést tesz előzetes letartóztatásukra - közölte a rendőrség.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rendőrök, fagy, hajléktalan, pénzbírság, helyszíni bírság, elzárás, szabálysértés, dohányzás, jogszabályok, zárt tér, dohánytermékek, Túri csaba, Hatvannégy vármegye, rendőr bántalmazás, medve, vodka, Ukrajna, nyerőgép, tiltás, játékszenvedély, munkahely, gyújtogatás, vita, molotov-koktél, kutya, motor, édesanyját, Anglia, Harry herceg, Afganisztán, katonaság, való világ, vv laci, lázár lászló, testőr, kiképzés, tilos, határozat, autó, feltörték, éjszaka, fiatal, Trükkös tolvajok, brasch bence, énekes, csillag születik, kocsma, koala, bárpult, elaludt, Verés, Rendőr-főkapitányság, agyonverte, Oroszlány, Mogács dániel, kétfarkú kutya párt, showder klub, Magyar sziget, zagyva gyula, újságíró, elfogták, rabló, krokodil, lovaglás, megharapta, Orosz, barbara, orvos, Egyiptom, tömegtragédia, futball, Nagyecsed, verekedés, garázdaság, családi, bántalmazás, mentősök, felmentés, autópálya, bíróság, Dunaújváros, állkapocs törés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|