Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lélekjelenléte mentette meg a szatírtól
police.hu
2010. július 08., csütörtök 11:14
Ne itt csináljuk, menjünk fel a lakásomra! – csak ezzel az átveréssel tudta leszerelni erőszakos támadóját egy nő a minap Békéscsabán. A huszonéves férfi az úton támadta meg és kezdte fogdosni áldozatát.

Július 4-én éjszaka Békéscsabán, hazafelé gyalogolt egy békéscsabai fiatal nő, akit egy sikátoros részen egy ismeretlen személy hátulról megtámadott. A férfi az egyik kezével befogta a nő száját, majd a másik kezével a nő intim testtájékait fogdosta. A sértett szabadulni akart a szorításból, és az elkövetővel együtt a földre estek. Ekkor a nő – lélekjelenlétének köszönhetően – hamis ígéretet tett, hogy lefekszik az ismeretlen személlyel, csak ne bántsa, és inkább menjenek a lakására, ne az utcán csinálják.

Elindultak hazafelé, út közben egy társasággal találkoztak. Ezt kihasználva a nő azt mondta a férfinak, hogy hagyja őt békén, mert segítségért kiált, így az elkövető távozott. A sértett elmondta a társaság tagjainak, hogy mi történt, ezért többen is megjegyezhették az ismeretlen férfi ruházatát. A nő hazament és elmondta a történteket az édesanyjának, akivel már közösen értesítették a rendőrséget. Az intézkedő nyomozók a bejelentés alapján azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását. Munkájukat az is segítette, hogy a sértett és a szemtanúk aprólékos részletességgel tudták elmondani az elkövető ruházatát.

A nyomozók fél órán belül, a vasútállomás környékén megtalálták a szatírt, aki az elszámoltatása során azonnal elismerte cselekményét, így elő is állították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier