|
Leverte a múcsonyi faluőrt
B-A-Z. MRFK
2011. szeptember 01., csütörtök 13:44
A múcsonyi faluőr korábban bejelentést tett arról, hogy egy helyi férfi a településen engedély nélkül közlekedik személygépkocsijával. A sofőr ezt zokon vette ezért megverte a faluőrt.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse aljas indokból, vagy célból elkövetett könnyű testi sértés miatt indított eljárást egy 23 éves múcsonyi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a tettes a napokban előzetes szóváltást követően, bosszúvágyból bántalmazta a település 24 éves faluőrét. Az elkövető azért vett vendettát, mert a sértett korábban arról tett bejelentést, hogy a faluban engedély nélkül vezet egy személygépkocsit. A szolgálatban lévő faluőr a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A gyanúsítottat a Sajókazai Rendőrőrs járőrei rövid időn belül elfogta, és bűnügyi őrizetbe vette. A hatóság kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Az elkövető ezidáig öt alkalommal volt büntetve lopás, garázdaság, testi sértés és jármű önkényes elvétele miatt, és a bűncselekmény elkövetésének idején felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt.
A gyorsított eljárásban történt bíróság elé állítás eredményeként augusztus 26-án a Kazincbarcikai Városi Bíróság a 23 éves múcsonyi férfival szemben két év börtönbüntetést szabott ki, amelynek azonnali végrehajtását rendelte el. Az ítélet meghozatala napján jogerőre emelkedett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
faluor, fenyeget, kes, zóna taxi, bíróság, szabadláb, rablók, facebook, internet, kávézó, rendőri csalás, nyomozás, brfk, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, orrtörés, drukker, lebukott, bőrbetegség, rablás, őrizet, bankfiók, zombi, idősotthon, Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, verés, idős ember, jegyző, martfű, bűncselekmény, garázdaság, rendőrség, HÉV, gyújtogatás, Szentendre, orvvadásazt, törvény, vadászat, gyilkos, szank, életfogytiglan, erőszak, buli, két fiú, sikkasztás, LCD tv, sárbogárdi, fegyver, újpalota, Miskolc, ékszerrablás, fegyveres, elfogás, uzsorakamat, Pécs, előzetes, Kőbánya, autófeltörő, családon belüli erőszak, bántalmazás, aláírás, Kanada, embercsempészet, Pápa, cigányok, áldozatok, február 22,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|