|
Lezárták a fideszes polgármester halálával kapcsolatos nyomozást
hirszerzo.hu
2011. július 25., hétfő 14:48
Lezárta a rendőrség azt a vizsgálatot, ami március 16-án, az M3-as autópályán történt, három ember - köztük a püspökladányi polgármester - életét követelő baleset kapcsán indult. Az eljárásban megállapították, hogy a vétkes sofőr ittas volt - értesült a HavriaPress.
A Pest megyei rendőrség halált okozó ittas járművezetés bűntett és közúti veszélyeztetés miatt indított nyomozást annak a balesetnek a kapcsán, amely március 16-án történt az M3-as autópályán.
Egy 51 éves aszódi férfi az 50-es kilométerkő környékén megfordult az autópályán, és 8-9 kilométert hajtott forgalommal szemben, amikor a 42-es kilométernél frontálisan karambolozott egy szabályosan közlekedő személyautóval, amiben Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere (fideszes országgyűlési képviselő) és sofőrje ültek.
A balesetben mindhárom ember életét vesztette. Az eljárás során számos tanú meghallgatására, valamint igazságügyi gépjármű műszaki-, orvos-, fizikai-, valamint fotó-videotechnikai szakértő kirendelésére került sor. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a balesetet okozó aszódi férfi ittas volt. A hatóság a gyanúsított halála miatt az ügyben a nyomozást megszüntette.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Mount Everest, hegymászó, német, baleset, munkás, zuhanás, budapest, motoros, kamion, M0, fennakadás, gyalogos, motor, Kubica, visszatér, vonatbaleset, súlyos sérült, áldozat, osztrák, 86-os főút, drog, fiatal, kerti tó, kisgyerek, tragédia, balatonfőkajár, 5-ös főút, ittas vezető, robbanás, zala, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, tűzoltóautó, ütközés, mentelmi jog, tilki attila, kisbusz, szeged, MKB, rendőrautó, ütközött, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, 86-os út, Kisunyom, karambol, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, polgárdi, m7, lepsény, börtön, tárgyalás, gyömrő,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|