|
Lövöldözés a XXII. kerületben
Független Hírügynökség
2010. április 08., csütörtök 09:03
Lövés dördült szerdán késő délután Budapesten, a XXII. kerületben. A rablók egy Háros utcai kisboltból zsákmányoltak némi pénzt, a rendőrök azonban a közelben felfigyeltek rájuk. A páros férfi tagja fegyvert fogott az őket igazoltatni akaró rendőrökre, az egyik egyenruhás ekkor nyitott tüzet. A támadó súlyosan megsérült, az utolsó adatok szerint azonban a rendőröknek nem esett baja.
Egy középkorú nő késő délután lépett be a Háros utcában lévő kisboltba, ahol nézelődni, válogatni kezdett. Társa ezután lépett be az üzletbe, és rögtön a levegőbe lőtt. A boltban ekkor rajtuk kívül öten voltak, az eladónő, két vevő és két áruszállító. A fegyveres férfi pénzt követelt, azonban az alkalmazott nem adott neki. Az egyik áruszállító ezután dulakodni kezdett a támadóval, a páros női tagja ezt kihasználva benyúlt a kasszába, és pénzt vett ki belőle. A rablók ezután elszaladtak.
A rendőrök a helyszín közelében, a Zöldike utcában figyeltek fel egy férfira és egy nőre, akikre ráillett a személyleírás. Igazoltatni akarták őket, a férfi azonban fegyvert fogott rájuk. Az egyik rendőr ekkor tüzet nyitott. A rabló súlyosan megsérült, mentőhelikopter szállította kórházba. Társát őrizetbe vették. A támadóval dulakodó áruszállító könnyű sérüléseket szenvedett, őt a mentők a helyszínen ellátták - tájékoztatott Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kilakoltatás, tüntetés, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, lopás, ittas, polgármester, rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, vonatbaleset, súlyos sérült, baleset, áldozat, kamion, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, drog, lebukott, bőrbetegség, eltűnt, szökés, fiatalkorú, részeg, sikertelen vizsga, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, kutya, viadal, gyurcsány, szakdolgozat, cipő, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, olimpia, gyülekezési tilalom, London, ORFK, bírság, egészségügyi-doboz, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Noah Wyle, Vészhelyzet, Carter doktor,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|