|
Meghosszabbították a pécsi ámokfutó előzetes letartóztatását
MTI
2009. december 28., hétfő 16:15
Március 28-ig meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó novemberi pécsi lövöldözés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.
A városi bíróság elnöke, Hajdú István hétfőn azt mondta: a bíróság december 22-én március 28-ig rendelte el a több emberen elkövetett emberölés kísérletével megalapozottan gyanúsított 23 éves fiatalember letartóztatását. Hozzátette: a bíróság indoklása szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával a gyanúsított megnehezítené a bizonyítási eljárást.
A Pécsi Tudományegyetemen egy 23 éves hallgató november 26-án maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves gyógyszerészhallgatót, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hallhatatlan, csarnok, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, tűzoltóautó, ütközés, Chelsea, Barcelona, BL, finálé, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, kulcs, gyilkosság, betörés, nyomozás, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, uzsorakamat, bűncselekmény, előzetes, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, kézigránát, robbantás, pécs, házaspár, kerítők, prostituált, külföld, család, Való Világ, Angéla, temető, kripta, hajléktalanok, sírkert, Magyar Vöröskereszt, gazdálkodás, Selymes Erik, nicole, kidman, rendőrök, fagy, hajléktalan, G. Ákos, egyetemi lövöldöző, életfogytiglan, jesse, james, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, baleset, karambol, 66-os, állatszállító, ittas vezetés, bíró, Mohács, rendor, lovoldozes, rendorseg, bunugy,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|