Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nekünk is jutott a hamis bioélelmiszerből
hir24.hu
2011. december 07., szerda 11:13
Az olasz hatóságok hét embert őrizetbe vettek, illetve két és fél tonna hamis bioélelmiszert is lefoglaltak. A termékekből Magyarországra is exportáltak.

Az olasz pénzügyőrség hét embert vett őrizetbe és két és fél ezer tonna árut foglalt le a római hatóságok keddi bejelentése szerint az európai országokba - köztük Magyarországra - exportált bioélelmiszerek hamisítói ellen indított akciója során.

A hamisított bioélelmiszerekből az olasz hatóságok közlése szerint az elmúlt hét évben összesen 700 ezer tonnát adtak el, csaknem 220 millió euró értékben Olaszországon belül, illetve szállítottak Magyarországra, továbbá Ausztriába, Belgiumba, Franciaországba, Németországba, Hollandiába és Svájcba.

A "Csizmás kandúr" fedőnevű, a veronai ügyészség által felügyelt akcióban - bűnszövetkezetben elkövetett csalás és okirathamisítás gyanúja miatt - letartóztatottak között van a Sunny Land, a Sona és a Bioecoitalia agrárcégek több vezetője, illetve a szükséges tanúsítványokat kiadó olasz hatóság Marche tartománybeli igazgatója is.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint ha az eladott hamis címkézésű élelmiszerekkel megrakott kamionokat sorba állítanák, az Veronától Rómáig érne, vagyis közel félezer kilométer hosszú lenne.

Az olasz biogazdálkodókat tömörítő AIAB szerint a vizsgálat rávilágított a szektorban uralkodó állapotokra, az importnyersanyagok - köztük a szója és az árpa - ellenőrzéseinek hiányosságára, a sütőipari termékek és tésztafélék minőségvizsgálatának problémáira, a mezőgazdaság egészének állapotával ellentétben virágzó szektorba való "maffiabeszivárgás" megakadályozásának szükségességére.

Olaszországban a statisztika szerint minden második olasz vásárol bioélelmiszert, a szektor éves forgalma eléri a hárommilliárd eurót - az elmúlt tíz évben megháromszorozódott ez az összeg -, s Európában Itáliában van a legtöbb biotermelő és az ilyen művelés alá vont földterület.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier