|
Nem leszámolás volt a XVI. kerületi gyilkosság!
MTI
2010. március 17., szerda 12:56
Nem volt ismeretlen a rendőrök előtt az a férfi, akit szerda reggel több lövéssel agyonlőttek a XVI. kerületi Rózsa utcában, az 52 éves kettős állampolgár ellen korábban már elkövettek hasonló támadást, jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán, Tafferner Éva közlése szerint nem leszámolás, hanem üzleti vita állhat a háttérben.
A szóvivő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a saját autójában agyonlőtt férfi ellen 1997-ben, a X. kerületi Gyakorló utcában hasonló jellegű fegyveres támadást követtek el, de akkor nem sérült meg. Ezen kívül egy 2006-ban történt önbíráskodási ügyben is érintett volt. Ez utóbbiról, amelyben még mindig tart a nyomozás, a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt beszélni. A kettős állampolgárságú szír férfi húsz éve él Magyarországon, állatorvosi diplomát szerzett, de a szakmájában nem dolgozott, egyéb vállalkozásokból, feltehetően pénzváltásból tartotta fenn magát - mondta a BRFK szóvivője, aki újságírói kérdésre nem tudta megerősíteni, hogy az agyonlőtt férfi a Kulcsár-ügyben is szerepet játszott volna, s annak idején információkkal segítette volna a nyomozást. (A Kulcsár-ügyben 2008 augusztusában első fokon letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy szír pénzváltót is.)
Tafferner Éva a szerdán történt gyilkosságról elmondta, hogy egy ismeretlen férfi reggel 7 óra után pár perccel lépett oda a Csömöri út - Rózsa utca kereszteződésében piros lámpánál várakozó autóshoz, majd több lövést adott le a gépkocsira. A támadó az autóból kivett egy táskát, majd azzal gyalogosan elmenekült. A rendőrség feltételezései szerint üzleti vita állhat a háttérben. Mint Tafferner Éva fogalmazott, "nem egy leszámoló típusú ügy" állhat a háttérben, de ezt a lehetőséget is vizsgálják a nyomozók. Pénzváltók sérelmére, csak az elmúlt évben, 134 bűncselekmény történt a fővárosban – mondta a BRFK szóvivője, megjegyezve, ezek között rablások, betörések, illetve az egyszerű lopások is szerepelnek. Megemlítette, hogy a tavaly novemberben, a VIII. kerületi Baross utcába megölt 40 éves pénzváltó feltételezett gyilkosait a Vas megyei rendőrök fogták el, a gyanú szerint a bűnbanda kaszinókat rabolt ki, és más bűncselekményeket is elkövetett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, sírkert, sopron, lőtér, szabadka, bajmoki, börtön, ítélet, rendőrség, gyanúsított, inzulin, nyíregyháza, ölés, betörés, nyomozás, születésnap, feladta, ütés, fenyő, rohác, holttest, tapolca, fenyő jános, kulcsfigura, ház,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|