Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Országszerte tobzódnak a bűntények
BRFK
2009. november 23., hétfő 12:11
A férfi a hétvégén összeszólalkozott egy vendéglátó-egység pultosával.

Ugyanis cigarettát kívánt venni, ezért átadott ezer forintot, ám nem kapott, mert néhány ezer forintnyi tartozása összegyűlt. Ekkor a 26 éves férfi bement a pult mögé, és elvett 3 doboz cigarettát, majd távozott az üzletből, előtte azonban két doboz füstölni valót eldobott.    

Három fős társaság ment oda egy helyi járatos autóbuszon utazó fiatalhoz még csütörtökön. Elkérték arany gyűrűjét, hogy felpróbálják, de azt követően a sértett többszöri kérésére sem adták vissza. A rendőrök azonban megtalálták és előállították a gyűrű tolvajokat, akik közül egyikük gyermekkorú, még két társa fiatalkorú. Elismerték cselekményüket, azonban az ékszer azóta sem került elő, mert a gyanúsított 16 éves fiatalember zálogba adta, az érte kapott pénz egy részét pedig elköltötte. A sértettet 30.000 forint kár érte.    

Egy családi ház nyitott ajtaján surrant be pénteken este egy tolvaj. Az ismeretlen tettes az előszobából magával vitt egy táskát, melyben 50.000 forint, személyes iratok és két mobiltelefon voltak.    

Egy szolnoki hajléktalant gyanúsít a rendőrség lopással. A férfi péntekre virradóra behatolt egy Szolnok környéki hétvégi házba, ahonnan szeszes italokat lopott, és közel 100.000 forint kárt okozott rongálással, amikor kerítés és ablak kibontás módszerével jutott be oda. A férfi őrizetbe került, mert kihallgatása során több, korábbi bűncselekményére is fény derült.    

Fél millió forinttal rövidített megy egy szolnoki lakost egy szintén helybeli lakos. A nő a fiatalember gondjaira bízott két lovat, amelyeket a férfi a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül eladott. A sikkasztó férfi ellen eljárás indult.

Rövidhíreink:

Vasvillával szúrta meg ismerősét a hétvégén egy jásztelki lakos. A férfi bekopogott a lakásába, majd az ajtót nyitó sértettet se szó, se beszéd egy vasvillával megszúrta. Szerencsére nem értek fontos szerveket a szúrások, a sértett a két kezén könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, viszont a 65 éves férfi ellen eljárás indult súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt. Kihallgatása során elmondta, hogy elszámolni valója volt a sértettel, akinek korábban pénzt adott kölcsön.

Sikkasztás miatt indult eljárás egy martfűi lakos ellen. Egy hölgy ismerősétől még augusztusban közel 30.000 forint értékben arany és ezüst ékszereket vett át, hogy azokat ékszerésznél megjavíttatja, de nem tette. Viszont a sértettnek sem adta vissza az ékszereket, ezért a kárt szenvedett nő feljelentést tett ellene. 

Jászszentandárson egy helybeli lakost gyanúsít a rendőrség fa lopással. A 28 éves férfi pénteken délután egy helybeli szövetkezet tulajdonában lévő erdőrészből 4 köbméter akácfát vágott ki és szállított el, közel 65.000 forint értékben, mely kár a lefoglalással megtérült. Úgy látszik hozzájuk is elért a válság szele.

Vasárnapra virradó hajnalban betörő járt egy cibakházai lakos házában. Az ismeretlen tettes a kerítésen át bemászott, majd a nyitott bejárati ajtón bement a lakásba, ahol egy ékszereket tartalmazó dobozra bukkant, de az ott tartózkodó sértett megzavarta, így zsákmányával menekülőre fogta. A sértett kára 5.000 forint.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier