|
Öt éves kislánynyal fajtalankodott
MTI
2010. március 03., szerda 13:34
Jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélt a Tolna Megyei Bíróság kedden szemérem elleni erőszak miatt egy várdombi férfit, aki egy ötéves kislánnyal fajtalankodott.
A megyei bíróság helybenhagyta a szekszárdi városi bíróság 2009-ben hozott, első fokú ítéletét. Az 53 éves férfi 2008. október 22-én Várdombon, élettársa testvérének rábízott kislányával szemben követte el a bűncselekményt. A tényállás szerint a gyermekkel meztelenre vetkőzve ágyba feküdt, csókolgatta a kislányt, s közben önkielégítést végzett. A gyermek beszámolt erről testvérének és édesanyjának, akik orvoshoz vitték őt és feljelentést tettek. Sz. József Sándor végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította, hogy aznap éjszaka feleségével ugyanabban az ágyban közösült, így kerülhetett nyál és ondó a gyermekre.
A DNS-vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy ezek a maradványok a férfitól származnak, a pszichológiai szakvélemény pedig igazolta a gyermek által elmondottak hitelességét. A pszichológiai vizsgálat szerint az eset után a gyermek viselkedése megváltozott, a kislány "asszonyos módon" beszélt a történtekről. A vád képviselője utalt arra, hogy a veszélyeztetés eredménye teljesen nem mutatható ki, de nyilvánvalóan jelentős. A bíróság a büntetés kiszabásakor a férfi büntetlen előéletét enyhítő, a 12. évet be nem töltött, rábízott gyermek sérelmére történt elkövetést súlyosító körülményként értékelte.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, betörés, szigetszentmiklós, Erőszak, pedofil, Miske, somogy, bűncselekmény, erőszak, szülő, megrontás, rendőrség, bűnügy, zsámbok, fajtalankodas, nemi, eroszak, szemerem, iskola, gyerek, Öregcsertő, Fajtalankodás, Tárgyalás, Bíróság, Gyilkos, Akasztás, Erőszakoskodott, Férfi, Kislány, Bűnügy, rendőr, Viszkis, Ambrus Attila, szabadul, fegyház, lövöldözés, Tesco, 2010, biztonsági őr, molesztálta, szexuális zaklatás, fajtalankodott, mindszenti, Szeged, nevelt lány, Körmend, sorház, gyújtogató, bozótvágós, gyilkos, életfogytiglan, Salgótarján, kaposvár, rablás, 100 éves nő, fegyházbüntetés, zaklatás, Somogy, Győri Ítélőtábla, gyilkosság, Ásotthalom, szomszédnő,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|