|
Óvodából is lopott a nő
police.hu
2010. június 24., csütörtök 14:59
A rendőrség előtt nem ismeretlen a harminchat éves esztergomi nő.
Csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 36 éves esztergomi nőt, akit 5 rendbeli lopással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az asszony három balhét még május 29-én csinált meg. Mind a három alkalommal a sértett figyelmetlenségét kihasználva lopta el a pénztárcákat.
Június 8-án ismét akcióba lépett. Egy óvoda öltözőjébe surrant be, ahonnan szintén pénztárcát lopott. Az utolsó alkalommal, június 18-án szakított hagyományával, akkor mobiltelefont tett zsebre egy szépségszalonból. A nyomozók már a májusi balhéknál sejtették, ki lehet az elkövető, de azt bizonyítani is kellett. Többször volt már dolguk az asszonnyal, aki korábban is ilyen bűncselekmények elkövetésével „foglalkozott”.
Az egyik helyszínen a biztonsági kamera rögzítette őt, majd fényképének bemutatásakor valamennyi sértett egyértelműen felismerte benne a tolvajt. Korábbi balhéiból adódóan a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói tudták, hol keressék az asszonyt, akit őrizetbe vettek, majd csütörtökön a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
alekosz, malév, utazás, kézilabda, székesfehérvár, rendőrök, fagy, hajléktalan, számítógép, iphone, ipad, rablás, bántalmazás, robbanószer, feltalálás, mérkőzés, facebook, mark zuckerberg, Vadi Zsolt, Gergely Alexandra, ewing-sarcoma, rák, Ferrari, Forma 1, TEK, Nőtincs, fegyverarzenál, lefoglalás, fegyver, vízálló, liquipel, cselgáncs, MALÉV, olimpia, Szunai Linda, volt párja, párkapcsolat, szakítás, Lipcsei Betta, modellkedés, Sport TV, földgázszállítás, orbán viktor, fűtés, józsefváros, Hóbor Béla, fukusima, radioaktív, hideg, tél, csőd, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Posta, boríték, pénz, érték, lopás, dolgozók, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|