Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pitbulllokat harcoltattak a XVII. kerületben
MTI
2010. március 02., kedd 13:39
A rendőrség 12 férfit állított elő, kettőt őrizetbe is vett, miután tiltott állatviadalt tartottak Budapesten, a XVII. kerületben vasárnap.

A rendőrség a Noé Állatotthon Alapítványt kereste meg, hogy segítsen három elkobzott harci kutya elhelyezésében - olvasható az alapítvány közleményében. Mint írták, a vasárnapi állatviadal során két felnőtt eb vívott egymással élet-halál harcot. A két pitbull terrier súlyos sérülésekkel került az állatotthonba. A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy vasárnap érkezett állampolgári bejelentés a tiltott kutyaviadalról. A rendőrök a Bélatelepi úton található egyik telken szakították félbe a kutyaviadalt. A rendőrök megérkezésekor többen a közeli erdőbe menekültek. A helyszínről összesen 14 embert állítottak elő. Két román férfit őrizetbe vettek. Egyik kutya gazdája, illetve kiképzője. Ellenük tiltott állatviadal szervezés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - olvasható a police.hu oldalon.
  

A két férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására. A közlés szerint az eljárás során nagy mennyiségű készpénzt, a kutyaviadalhoz és kiképzéshez szükséges eszközöket, különféle gyógyszereket, továbbá három nagy értékű gépjárművet foglaltak le a nyomozók. A kutyaviadal rendezője, a másik harci kutya gazdája önként jelentkezett kedden a XVII. kerületi Rendőrkapitányságon. A bűncselekmény helyszínéről előállított további 12 ember gyanúsítottkénti kihallgatása megtörtént, ők szabadlábon védekezhetnek. A kutyaviadal helyszínét biztosító telek tulajdonosa jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Eddigi hozzászólások:
 Era - erk.szlgy4@gmail.com - 2010-03-02 15:06:59
  szomorú, egyrészt az emberekre nézve veszélyes ilyen agresszióra ösztönözni a kutyákat, másrészt meg állatkínzás:(
 Emi - fodor.emese77@fremail.hu - 2010-03-03 15:55:14
  az, tényleg, veszélyesek ezek a kutyák és természetellenes dolgokra tenyésztik/nevelik őket. másrészt nem értem mi abban a jó, hogy nézik, hogy az egyik kutya szétszedi a másikat
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat