Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Poénból rázták meg árammal osztálytársukat
nol.hu
2010. oktober 18., hétfő 12:12
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít a Nyíregyházi Rendőrkapitányság három középiskolást - tájékoztatott Fülöp Gergely, a megyei rendőrfőkapitánység szóvivője

A 18-19 éves fiúk kereskedelmi gyakorlatukat töltik egy nyíregyházi nagyáruházban. Az eljárás adatai szerint pénteken a raktárban lefogták egy szintén gyakorlaton lévő osztálytársukat, majd egy háztartási kisgép dugvilláját kezéhez érintve indukált árammal rázták meg. A fiatalok egy elektromos citromfacsarót használtak, melynek facsaró-részét tekerve indukálódott feszültség.

Az áramütések miatt a sértett rosszul lett, ezért az áruház alkalmazottai mentőt hívtak hozzá. A fiút megfigyelésre rövid ideig kórházban tartották, sérülése nyolc napon belül gyógyuló. A megalapozott gyanú szerint osztálytársai cselekménye súlyosabban is végződhetett volna.

A szombaton kihallgatott fiúk a rendőröknek azt mondták, hogy az áramütést korábban magukon is kipróbálták, viccnek szánt tettüket pedig már megbánták. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier