Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Polgármester fogta el a tolvajt
2010. március 09., kedd 09:56
Boldva település polgármestere igazi hőstettet vitt véghez. Az utcákat járta mikor arra lett figyelmes, hogy egy gyanús alak tartózkodik az egyik épületben és éppen egybegyűjti az értékeket. A szemfüles polgármester azon nyomban jelentette a betörést a rend őreinek. - tájékoztatta a NapiászOnline-t Dobi Tamás Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a napokban a boldvai polgármester a település utcáit járva felfigyelt arra, hogy az egyik családi házban egy férfi különböző értékeket halmoz a szoba közepére. Miután a tolvaj észrevette, hogy tetten érték azonnal menekülőre fogta és futásnak eredt. A polgármester sem tétlenkedett és telefonon értesítette a rendőrséget, s mivel a faluban mindenkit ismer, a nyomozók hamar elfogták a lopással megalapozottan gyanúsítható helybéli férfit. Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt indított eljárást az elkövetővel szemben.

Mit tegyen, ha tetten ér egy elkövetőt?
A tetten ért tettest bárki elfoghatja, a törvény erre lehetőséget ad. Ez azonban jog, és nem kötelesség. A közbiztonság közös érdek ezért, ha ilyen helyzet adódik célszerű mérlegelni, hogy például elegendő-e a testi erőfölény, vagy az esetleges segítők hozzá tudnak-e járulni az elkövető visszatartására, az időközben értesített rendőrök megérkezéséig, akik a további szükséges intézkedéseket megteszik. Ha a kísérlet kimenetele bizonytalan, saját, vagy mások testi épségét, életét éppen ezzel veszélyeztetné, akkor semmi esetre sem érdemes kockáztatni. Fontos tudni, hogy nem mindenki adja meg magát csak azért, mert rajtakapták. Mindenesetre a nyomozás azzal támogatható leginkább, ha a szemtanú minden körülményt jól megfigyel (elkövető személyleírása, voltak-e társai, mivel és merre menekült, mit vitt magával, különös ismertetőjegyei).

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat