|
Romaverés Zalában
MTI
2009. november 19., csütörtök 15:00
Nem rendőrök, és nem is egykori rendőrök bántalmazták azt a 17 éves roma fiút, akit még hétfőn két, magát rendőrnek kiadó férfi szállított le egy buszról - közölte csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Pirger Csaba elmondta: miután a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség vizsgálata bizonyossá tette, hogy nem rendőrök voltak a bántalmazók, a zalaegerszegi rendőrkapitányságnak adják át az ügy vizsgálatát. Az előzményekről szerda este számolt be a Zalai Hírlap online kiadása. A fiú édesapjának elmondása alapján a lap azt közölte: feljelentést tettek a Zala Megyei Főügyészségen, mert a fiú állítása szerint civil ruhás rendőrök verték meg, miután leszállították a Zalaegerszegről Zalabérbe tartó buszról.
A 17 éves Lakatos Lajos édesapja a lapnak azt mondta: hétfőn Zalaegerszegen a fia felszálláskor véletlenül meglökött valakit a buszon, aki ezért "lecigányozta" őt, mire a fiú pofon ütötte az utast. A busz elindult, majd Pókaszepetknél egy fehér Opel Astra megállította a járatot, ekkor szállt fel a két férfi, aki fegyvert viselt, rendőrnek mondta magát, de igazolványt nem mutatott. Az apa beszámolója szerint fiával előbb azt közölték, hogy előállítják a zalaegerszegi kapitányságra, de Zalaistvánd és Gyűrűs között egy hegyi útra vitték, és ott megverték, de meg is fenyegették. Ezután újra autóba szálltak, és a fiút kitették a zalabéri benzinkúton.
A Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére szerda este elmondta: addigra már megállapították, hogy Zala megyében a rendőrségnek nincs fehér Opel Astra autója.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség vizsgálatával párhuzamosan a zalaegerszegi rendőrkapitányság nyomozást indított garázdaság gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, a felszálláskor az autóbusz-pályaudvaron történtek tisztázása érdekében. Az MTI úgy értesült: a 17 éves roma fiú felszállás előtt került összetűzésbe egy hasonló korú fiatalemberrel. Az autóbuszt ezt követően ennek a fiatalnak az apja és idősebb testvére állította meg.
A család egy Zalabérhez közeli településen él, az apa vendéglátóhelyet vezet. Az MTI tudósítója csütörtökön a helyszínen próbálta megkeresni az érintetteket, de a vendéglátóhely a nyitva tartást mutató tábla ellenére a déli órákban zárva volt. A kirakatüvegre ragasztott felhívás szerint a helyiségben este a "Jobbik és az Új Magyar Gárda Mozgalom gazdasági és lakossági fórumot" tart. A vendéglátóhely ajtaja melletti táblán a tulajdonos neve, lakcíme és telefonszáma is megtalálható. Az alig néhány száz méterre lévő házban azonban senki nem tartózkodott, a megadott telefonszámok pedig rövid kicsöngetés után megszakadtak.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
romaveres, polgaror, vizsgalat, mentők, keleti pályaudvar, rendőr, ütőér, Dammak Jázmin, kifutó, modell, elesett, divatbemutató, AC/DC, Nagylak, tomegverekedes, szamurajkard, rendorok, orsi, kozbiztonsag, rendorseg, VoksánVirág, Kirabolták, Rendőrség, Feljelentés, BenkőDániel, Edda, pedofil , autós bűnügy, Gera Zoltán, játszik, újra, baleset, osztrák, 86-os főút, házkutatás, lopás, robbanás, zala, máz, drága, rossz idő, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, székesfehérvár, nekiesett, sógor, verekedés, zaklatás, Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, mentelmi jog, tilki attila, Manchester United, Scholes, yahoo, vezérigazgató, lemondott, Vanessa Hudgens, sport, futás, fogyókúra,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|