|
Saját apjától terhes egy román kislány
stop.hu
2011. november 09., szerda 11:39
Eljárást indított a romániai ügyészség egy somovai férfi ellen, aki a saját 13 éves kislányát ejtette teherbe. A gyereket olyan későn vitték orvoshoz, hogy már nem lehetett abortuszt végrehajtani.
Az apa bevallása szerint szeptember végén jött rá, hogy lánya terhes, ezért orvosi segítséget kért. Csakhogy kiderült: a terhesség már nagyon előrehaladott, és nem lehet abortuszt végrehajtani a kislányon.
Az ügyet jelentették a gyermekvédelmi hatóságnak, melynek tagjai a következő napokban vizsgálja meg, a baba megfelelő körülmények közé születik-e. "A lány nyolc hónapos terhes, néhány hét múlva szül. Az ügyet a rendőrség jelezte" - mondta a Tulcea megyei gyermekvédelem igazgatója, Dumitra Badulescu.
A megyében nem először erőszakolják meg apák saját kislányukat. Tavaly Stefan Tudort ítélték el kiskorúak megrontása miatt. Az áldozat, egy 14 éves kislány teherbe is esett, és 2010 őszén életet adott egy kisfiúnak. Loredana apját mindössze három év börtönre ítélték - tudta meg a manna.ro.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Damu Roland, nemi erőszak, börtön, tv2, pedofil, megalázás, jogsértés, Evans, McDonald, ítélet, tárgyalás, Palácsik Tímea, damu roland, testi sértés, per, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, Strauss-Kahn, szexbotrány, prostitúció, Börtönbüntetés, Mancini, brazil, justin, bieber, édesapja, ártatlan, erőszak, bűnügy, battonyai rém, gyilkosság, per, Szekszárd, drog, kábítószer, Kecskemét, török, letartóztatás, akasztász, irán, elítélte, london, Belgium, rendőrfőnök, Strauss Kahn, írónő, szobalány, IMF, neki, őrizet, elfogták, tettes, rendőrség, férfimagazin, sikeres, ENSZ, erőszak, viagra, mike, tyson, vérfertőzés, bíróság, elítélték, gyermek,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|