Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szalámi rudakkal hatolt be az iskolába
police.hu
2011. december 06., kedd 15:12
Egy tetten ért bolti tolvaj az Alma mater falai között keresett volna menedéket. A tanórára hívatlanul benyitó szarkát azonban a rendőrök őrizetbe vették.

Miskolc belvárosából az egyik nagyáruház biztonsági őre jelentette a rendőrségre, hogy egy férfit ért tetten, aki három rúd szalámit tulajdonított el. A tolvajt azonban nem sikerült visszatartani, elmenekült a helyszínről. A biztonsági őr az elkövető után futott és folyamatosan tájékoztatta rendőrséget, hogy éppen merre tartanak, illetve személyleírást adott. A Miskolci rendőrkapitányság közelben lévő egyik járőre azonnal a helyszínre ment, ahol az utcai járókelők is segítve munkáját folyamatosan mondták a személy menekülési útvonalát. A járőr közben erősítést kért.

A szalámi tolvaj többszöri rendőri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni és az egyik közeli középiskola épületébe menekült. A tanintézményben tanuló diákok is a rendőr járőr segítségére siettek a keresett férfi felkutatásában, illetve az áruház biztonsági őre is odaért ekkorra. Ezt követően az alagsor átnézése során kinyílt az egyik terem ajtaja, ahonnan egy rémült diák a tanterembe mutatott miközben többen is kiléptek a teremből. Az osztályteremből kilépő tanárnő mutatta meg, hogy hol bújt meg az elkövető.

Az osztályterem végében sikerült elfogni a szalámi tolvajt, aki a húsárut eldobálta, illetve még ekkor is ellenszegült, ezért a járőrök testi kényszert és bilincset alkalmaztak vele szemben. A 34 éves férfi előállítása során sem volt együttműködő, a rendőröket is folyamatosan szidalmazta.

 

A szalámi tolvajt a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették és vele szemben gyorsított szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier