|
Sztecura nem léphet be Magyarországra
MTI
2010. április 13., kedd 14:07
A Legfelsőbb Bíróság elutasította kedden azt a felülvizsgálati indítványt, melyben Leonyid Sztecura ügyvédje védence kiutasításának eltörlését kérte.
A 2001 óta fogva tartott Leonyid Sztecurát 2006-ban jogerősen 8 év fegyházra és 8 éves kiutasításra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, felbujtóként elkövetett emberölés kísérlete és zsarolás miatt. Az eljárás adatai szerint Sztecura egy oroszokból és ukránokból álló erős bűnözői csoportot vezetett Magyarországon a 90-es évek második felében, főként védelmi pénzek szedésével és pénzbehajtással foglalkoztak. A zsarolási ügyben Sztecura az 1999-ben Tahitótfalun géppisztollyal kivégzett Seres Zoltán "örököseként" lépett fel, és védelmi pénzeket szedett. A gyilkossági kísérletben elszámolási vita kapcsán egy rivális banda csecsen származású tagját ejtették foglyul 1997-ben azért, hogy megöljék. Áldozatukat verték, késsel szurkálták, de végül életben maradt.
Sztecura idén februárban letöltve jogerős szabadságvesztését szabadult, majd a magyar hatóságok gondoskodtak a ország területéről történő kiutasítás végrehajtásáról. Sztecura többek között Magyarországon élő feleségére és gyermekére hivatkozva kérte a LB-től a 2006-ban kiszabott kiutasítás mellékbüntetés mellőzését, ám az LB kedden úgy határozott, hogy a felülvizsgálati indítványt elutasítja. A szóbeli indoklásban elhangzott többek között, hogy a 2006-os döntésben szereplő kiutasítás mellékbüntetés alkalmazására nemcsak hogy lehetősége volt a Sztecura ügyében eljárt bíróságnak, de ez kötelessége is volt, így az ukrán-izraeli állampolgárságú férfi még 8 évig nem léphet Magyarország területére.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
romagyilkosság, tárgyalás, tanúk, per, Tabajd, gyilkosság, eltűnés, pálinkafőzde, csongrád, rendőrök, öngyilkosság, idős nő, bakonycsernye, almásfüzítő, elfogás, Etiópia, támadás, terror, turisták, magyar, rendőr, gázolás, Tompa, Olaszország, Milánó, Műszaki Főiskola, zuhanás, 2009, videó, Törökszentmiklós, fogda, emberölés, karcag, Karcag, késelés, Székesfehérvár, karácsony, Baunok-ügy, iratok, rablás, ügyvéd, brutális, kalapáccsal, Kemenesmagasi, Zodiákus, Zodiac, sorozatgyilkos, határ út, XX. kerület, darabolás, maradványok, testrészek, XVIII. kerület, darabolós, Péceli út, késszúrás, előzetes, ékszergyilkosság, bestiális, Oroszlán, bántalmazás, testi sértés, Budapest, Rákoscsaba, vonat, késés, Lajosmizse,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|