Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tagadta bűnösségét Budaházy György
2008. február 15., péntek 08:29
Tagadta bűnösségét az Erzsébet híd 2002-es lezárása miatt közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolt Budaházy György a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki tárgyalásán.
A BKV volt forgalmi és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese szerint nem volt jelentős kiesés a buszközlekedésben a híd lezárása miatt. A vádirat szerint Budaházy György és öt társa 2002. július 4-én reggel gépkocsijaikkal lezárták a forgalmat a budapesti Erzsébet hídon, ahol rövid időn belül tömeg gyűlt össze, amelyet a rendőrségnek kellett feloszlatni.
 
 
A közlekedés csak délben állt helyre. A vádlottak magatartásukkal a fővárosi tömegközlekedésben jelentős zavart okoztak, a forgalomkorlátozás 244 ezer embert érintett, fél-, egymillió forint kárt okoztak a BKV-nak - mondta az ügyész. Budaházy György elsőrendű vádlott nem kívánt vallomást tenni, azonban a bíróság előtt azt mondta, cselekményük arra irányult, hogy felhívják a társadalom figyelmét arra: az országgyűlési választásokon leadott szavaztok megsemmisítésével „a csalások soha többé ki nem deríthetők lesznek”. Budaházy György azt mondta: az eljárás politikai indíttatású. A vádlottak egyaránt tagadták bűnösségüket, vallomást nem tettek.
 
Mint a bíró elmondta, a vádiratban szereplő cselekmény "egytől öt évig terjedő végrehajtandó szabadságvesztéssel büntetendő a törvény szerint". A bíróság tanúként hallgatta meg Szirmay Tamást, aki 2002-ben a BKV forgalmi és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese volt. A tanú elmondta: a BKV-nak voltak kidolgozott tervei arra vonatkozóan, hogy merre tereljék a buszokat, ha bekövetkezne az, hogy azok nem tudnak közlekedni az eredeti útvonalon. Közölte: a hídon való közlekedés megbénulása a buszforgalomban egyáltalán nem okozott jelentős kiesést. Az útvonal miatt érintett száz buszból csak kettő-három nem volt elirányítható az Erzsébet híd környékéről, a többi terelt útvonalon közlekedett. Az egyik vádlott ügyvédje a tanú által elmondottakra hivatkozva indítványozta, hogy az ügyészség fontolja meg a vád elejtését. A tárgyalás február 18-án folytatódik. A bíró tervei szerint az ügyben február 19-én születik ítélet. Budaházy György 2002 júniusában tűnt fel először a nagy nyilvánosság előtt; ekkor, mint a Revizionista Mozgalom vezetője mondott beszédet a Nemzeti Szervezetek Szövetségének Kossuth téri rendezvényén.
 
Egy hónappal később, július 4-én több társával együtt zárta le az Erzsébet hidat, mert kételkedett a választások eredményében. 2003 júniusában már a Kossuth téri tűntetések egyik szervezőjeként tartották számon; a 2006-os őszi tűntetések után pedig országos elfogatóparancsot adott ki ellene a rendőrség garázdaság miatt, végül 2007 március 15-én fogták el. A Fővárosi Bíróság január 30-án mentette fel nem jogerősen Budaházy Györgyöt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete alól. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon. A férfi ellen a 2006 őszi fővárosi zavargások utáni hónapokban, jobbára a Kuruc.info internetes portálon közzétett 13 írása miatt indult büntetőeljárás.
 
 
Forrás: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier