|
Tanúskodott a meglőtt férfi
MTI
2011. július 01., péntek 11:32
A vád szerint, négy nappal a lövöldözés előtt, terepszemlét tartottak az elkövetők.
A fiatal férfi felidézte: egy nagy durranást hallott, amikor sötétedéskor, a villannyal külön megvilágított családi házuk teraszán a lépcsőn fát vágott, és "porzást" látott a korlátként épített téglafal vakolatán. Azt hitte, petárdáznak, ezért szétnézett az utcán, de nem látott senkit. A lépcsőn állt az akkor 16 éves élettársa, aki a robajtól megijedt, beszaladt a házba, akárcsak a sógora.
Elmondása szerint ezután visszament az összehasogatott fát felszedni, és ahogy ment befelé a lépcsőnél, újabb durranást hallott, zsibbadást érzett a bal lábában, majd forróság öntötte el, a fájdalomtól ordított, és összeesett.
Az újabb robajra és a kiáltásra az anyja szaladt ki a házból, majd a szomszédok segítségével bevitték a szobába, lefektették. Csak arra emlékszik, hogy mentőt hívtak hozzá, sok rendőr állt az udvaron és az utcában, utána pedig a kórház intenzív osztályán, a műtétje után tért magához.
A most 22 éves férfi a bíróságon azt mondta, arról csak később, miután kiengedték a kórházból, szerzett tudomást, hogy az első "durranás" egy lövés volt, és a lövedék átszakította élettársának ruháját. A szakértők megállapították: a lövedék áthatolt a fiatalember medencecsontján, roncsolta a húgyhólyagot, a végbelét, az ütőeret, így életét csak a gyors, helyszíni orvosi segítség mentette meg. Az igazságügyi szakértő megállapítása szerint a sérülés 30 százalékos munkaképesség-csökkenést okozott. A sértett elmondása szerint alkalmi munkát sem tud vállalni, mert fizikailag nem bírja, de sokáig nem tud egy helyben állni és ülni sem.
A Borsod megyei település romák által lakott utcájában a nagycsécsi kettős gyilkosság után másfél hónappal dördültek el a lövések, amelyeket a vád szerint Kiss Árpád elsőrendű vádlott adott le a Sajó folyó túlpartjáról, 135 méteres távolságból, kifejezetten ölési szándékkal, az után, hogy négy nappal korábban testvérével, a másodrendű vádlott Kiss Istvánnal terepszemlét tartottak. A vádirat szerint a testvérpár autóját az alsózsolcai bűncselekmény napján délután a helyszíntől 50 kilométerre, az autópályán regisztrálták, majd néhány órával később visszafelé is. A vádlottak tagadják a cselekmény elkövetését, de a pénteki tárgyaláson a férfi tanúvallomásához nem fűztek megjegyzést, kérdést sem tettek fel. Az alsózsolcai támadás bizonyítási eljárása további tanúk meghallgatásával folytatódik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
győr, gyilkosság, előzetes, bisztró, lövöldözés, kormányőr, taxi, bíróság, Putnok, állvány, munkások, légpuska, toulouse, RAID, elfogás, Toulouse, gyerekgyilkos, iskolai lövöldözés, ámokfutó, németország, nyugdíjas, mercedes, gáz-riasztó, IX. kerület, Tesco, fegyház, 2010, biztonsági őr, egyetemi lövöldözés, joghallgató, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, Juhász Oszkár, jobbikos, Gyöngyöspata, terrorelhárítók, benzinkúti lövöldözés, Soroksár, soroksári lövöldözés, feladta magát, BRFK, bűnügy, tesco, tagad, fodrászat, mészárlás, los angeles, halott, merénylet, Norvégia, gyilkos, terrortámadás, fegyver, Pacsa, internet, bűntény, Pilismarót, Veszprém, gyanusítottak, leszámolás, öngyilkos, kairó, egyiptom, tüntetés, halott, áldozat, nápoly, maffia, letartóztatták, iskola, los angeles,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|