Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tízmilliókat követeltek áldozataiktól
havariapress
2009. április 08., szerda 06:00
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három budapesti férfit, akik a gyanú szerint erőszakkal fogva tartották két ismerősüket, és több tízmillió forintot követeltek tőlük különféle fenyegetésekkel - értesült a HavariaPress.
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak vagyonosodási vizsgálatát is, miután kiderült, hogy hivatalosan munkanélküli segélyen vagy szegénysorban élnek, miközben luxuslakásokat és luxusautókat tartanak fenn. A nyomozás adatai szerint a harmincas éveikben járó bűnözők márciusban több tízmillió forintot kezdtek követelni két férfitól, akiket halálos fenyegetésekkel próbáltak rávenni az összeg átadására. Követelésüknek azzal is igyekeztek érvényt szerezni, hogy a sértetteket többször azzal fenyegették meg: ha nem fizetnek, családtagjaikon állnak bosszút. A fenyegetések hatására a sértettek többmillió forintot és egy luxusautót át is adtak a három férfinak, ők azonban ezt kevesellték, ezért március 27-én egy újpesti edzőterem irodájában erőszakkal foglyul ejtették az egyik sértettet, szabadon bocsátását pedig újabb tízmilliók megfizetésétől tették függővé. Miközben áldozatukat baltával verték, telefonon felhívták a másik sértettet, majd közölték vele, hogy addig nem engedik el a barátját, amíg ki nem fizetik a követelt összeget.

A BRFK szervezett bűnözésre szakosodott nyomozói a beszerzett adatok alapján néhány nappal később elfogták at emberrablókat; egyikükre a főváros VI. kerületében, a két másikra pedig közös újpesti lakásukban csaptak le. A gyanúsítottak lakásaiban, illetve a bántalmazás helyszínéül szolgáló edzőteremben véres ruhadarabokat és más bizonyítékokat találtak, illetve lefoglalták a fenyegetéshez használt baltát is. A rendőrök egyúttal a gyanúsítottak anyagi körülményeivel kapcsolatban megállapították, hogy az általuk bevallott nettó havi jövedelem nem fedezheti a házkutatás során tapasztalt életkörülményeiket, hiszen egyiküktől például olyan lízing-okiratot találtak, amely bizonyítja, hogy csupán az általa használt autó havi részlete is többszöröse a férfi által bevallott havi jövedelemnek; mindemellett több százezer forintért bérel luxuslakást a belvárosban. Társa magát munkanélkülinek vallva él az átlagos szintet rendkívüli mértékben meghaladó körülmények között, a harmadik gyanúsított pedig hivatalosan a minimálbér kétszeresének megfelelő összegből él, luxuskörülmények között. Mindezek alapján a rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak vagyonosodási vizsgálatát, a bíróság pedig elrendelte mindhárom férfi előzetes letartóztatását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier