|
Tömeges gázolás: védője szerint nem hajtott gyorsan a sofőr
hir24.hu
2011. március 03., csütörtök 15:50
A kocsin található nyomok alapján feltehetően 50 kilométeres óránkénti sebesség körül haladhatott az a sofőr, aki néhány napja hat embert gázolt el a Soroksári úton.
A kocsin található nyomok alapján feltehetően 50 kilométeres óránkénti sebesség körül haladhatott az a sofőr, aki néhány napja hat embert gázolt el a Soroksári úton - mondta a sofőr ügyvédje a TV2 csütörtök reggeli híradójában. Az ügyvéd szerint védence a baleset előtti napokban sokat dolgozott, majd feltehetően "túlaludta" magát, ezért a baleset előtti éjjel nem tudott rendesen aludni, 10 percenként felébredt.
Az ügyvéd, Hodula Attila azt mondta: az igazságügyi műszaki szakértővel beszélt a kocsin látható sérülésekről. Ezek alapján a sofőr körülbelül 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a karambol a IX. kerületi Soroksári úton, az OBI áruház előtt történt, egy furgon rohant a 24-es villamos végállomásánál lévő buszmegállóba, a járókelők közé.
A helyszínről négy életveszélyes és két súlyosan sérült felnőttet vittek kórházba: két nőt és két férfit koponya-, mellkas- és végtagsérülésekkel, két súlyos sérültet pedig végtagsérülésekkel. Az életveszélyes sérültek közül hárman végül meghaltak. A sofőrt őrizetbe vették, de szerdán elengedték. Ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folyik az eljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
marihuána, soroksár, ültetvény, nyomozók, gázolás, IX. kerület, Soroksári út, 2-es villamos, terrorelhárítók, benzinkúti lövöldözés, Soroksár, soroksári lövöldözés, feladta magát, BRFK, Geiger ferenc, soroksát, polgármester, hangfelvétel, csúszópénz, geiger ferenc, latexruhás, fulladás, vesztegetés, kenőpénz, pitbull, supergp, boksz, gyar, tuzeset, tuzolto, tuz, raktar, lopas, bankautomata, vonat, baleset, vizsgálat, zombi, idősotthon, október 23, 2006, rendőrség, megsemmisít, erőszak, Döge, cserbenhagyás, lovak, autóbaleset, Hajdúnánás, Polgár, okostelefon, korosztályok, használat, Lajosmizsa, kerékpáros, jóban rosszban, détár enikő, csillagkút, forgatás, fulham, somogyi csaba, Borsod, ittas, halál,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|